Elérkezett történetünk az egyik legfontosabb fejezetéhez, s személy szerint, nekem már most az egyik kedvenc részem a roxforti bál. Két fejezetre bontom a fontossága miatt. Jó olvasást hozzá! :)

James a szobájában kuporgott az ágyán, a bőröndje mellett, s az elmúlt hónapok eseményein töprengett. Fél éve még egy gondtalan és meglehetősen elkényeztetett fiatal mágustanonc volt, s pár hónap alatt az élete fenekestül felfordult. A roxforti évei alatt a legnagyobb problémát az okozta neki, hogy a kviddics csapatot irányítsa, s minden évben megnyerje a kupát. Most pedig a testvéreivel együtt keményen tanul és edz azért, hogy szembe szállhasson egy boszorkánnyal, aki látszólag a világ minden sötét hatalmával rendelkezik. Gondolatai a tegnapi próbához értek, amely végén azt hitte, hogy meg kell küzdenie Dante sárkányával, de végül nem így történt, mert megjelent Rufus Order, és bejelentette, hogy azonnal haza kell utazniuk. A testvérei megkönnyebbültek, de ő kicsit csalódott volt, hiszen szeretett volna megküzdeni a sárkánnyal. Igazi dicsőséget az jelentett volna, ha sikerül legyőznie a bestiát. Most pedig itt ült a szobájában, és várta, hogy a többiek is befejezzék a reggelit, s felszálljanak a repülőgépre. Albus hamarosan meg is jelent az ajtóban.

- Nemsokára indulunk haza.

- Haza – ismételte a szót James. – Van egyáltalán otthonunk?

- Hát persze, hogy van.

- Porig égett, emlékszel?

- Igen, de az otthon ott van, ahol a családunk, James. Apáék a Licht an Poust kastélyban vannak, így most az az otthonunk.

- Furcsa lesz újra ott lenni.

- Szerintem nem leszünk ott sokáig. A bál ma este lesz, visszaszerezzük a jogart és már mehetünk is vele a Lelkek temetőjébe.

- Oda is csak hárman megyünk?

- Miért, ki jönne még velünk, James? – Albus elkezdett becsomagolni a bőröndjébe.

- Egy-két auror, vagy … mondjuk Jade.

- Jade? – szökött ki a vér Albus arcából. – Miért jönne velünk Jade egy ilyen nehéz útra?

- Hogy lássunk valami szépet is. Szívesen venném, ha velünk jönne, csípem őt.

- Ő a múltkori után nem csíp annyira téged. – Albus hirtelen lecsapta a bőröndje tetejét. – Mit akarsz te tulajdonképpen tőle?

- Tessék? Hiszen ezt már megbeszéltük. Tudod, győzzön a jobb!

- Ez igaz, de akkor is tudni akarom, hogy mennyire gondolod ezt komolyan. Jade értékes lány, és nem akarom, hogy csak a pillanatnyi fellángolásod áldozata legyen.

- Nem fogom megbántani, Al – tette a szívére a kezét James. – Úgy bánok majd vele, mint egy mandragórával.

- Egy mandragórához hasonlítod őt?! – támadt rá Albus. – Ne merészeld!

- Jól van, na! Akkor úgy bánok majd vele, mint egy Tűzvillám 0. 2-essel.

- Jade nem seprű!

- Pedig jó lenne megülni – szaladt ki James száján, mire Albus paprikapiros fejjel ráugrott, és megragadta a nyakát.

- Soha többé ne merészelj így beszélni róla, vagy esküszöm, hogy elfelejtem, hogy a bátyám vagy! Jade különleges!

- Jól van, na… - lihegte James.

- Tiszteld őt, James, vagy megfojtalak! – Albus még mindig a bátyán ült lovagló ülésben, és a nyakát rángatta. – Jade érzékeny és nagyon kedves, ne merészeld őt megbántani!

- Jól van, már értem – hebegte James. – Csak vicceltem.

- Nem volt vicces, egyáltalán nem volt vicces, James!

- Hagyj már békén, Al, esküszöm, hogy többé nem mondok ilyet rá. Nem tudtam, hogy ennyire oda vagy Jadéért.

- Nocsak, Samir barátom legféltettebb kincse felkeltette az urak érdeklődését?

Albus az ajtó felé pillantott és szembe találta magát Rufus Order érdeklődő arcával. Fogalma sem volt róla, hogy a férfi mióta állhat ott, de mivel az ajtófélfának támaszkodva pöfékelt, arra gyanakodott, hogy már egy ideje figyelheti őket. Albus leszállt Jamesről, aki a torkát szorongatta.

- Kis híján kinyírtál, te hülye.

- Meg is érdemelted volna – motyogta Albus a szakálla alatt.

- Tehát mind a ketten beleestetek az arab csoda bűvkörébe. Teljesen érthető, hiszen ő az egyetlen a szebbik nemből, akivel az utóbbi időben találkoztatok.

- Nemcsak azért! – csattant fel hevesen Albus. – Jade tényleg különleges.

- Ezt senki sem vitatja, drága Albus. Ő a legjobbat érdemli, s úgy fest a helyzet, hogy a Potter fivérek egyszerre pályáznak a kezére?

- Hékás, én nem akarom elvenni! – James szemében ijedtség csillant.

- Az arab szokások szerint, ha érintkezni szeretnél vele, legyen szó akárcsak egy csókról is, el kell venned.

- Micsoda? – James arcán furcsa fintor jelent meg. – Ezt nem is tudtam, micsoda hülyeség! Még jó, hogy a múltkor pofon vágott amikor meg akartam csókolni. A végén még el kellene vennem.

- Én elvenném – jelentette ki Albus határozottan.

- Csakugyan?

- Igen, uram. Ha vége minden rossznak, akkor befejezem az iskolát és keresek valami állást, és megkérem a kezét.

- Valaki más kezét is megkérted volna – emlékeztette Rufus szelíden.

Albust kirázta a hideg, felrémlett előtte Emily arca.

- Az hiba volt, egy rossz döntés.

- Nem hinném, hogy túl vagy az ügyön, fiam.

- Amúgy meg mi köze hozzá? – kérdezte James. – Semmi köze a magán ügyeinkhez.

- Megígértem apádnak, hogy figyelek rátok, ez is hozzá tartozik. Különben is, ha a lelked nincsen rendben, akkor nem fog kiteljesedni a varázserőd sem. Tehát, térjünk vissza erre az ügyre. Samir jó barátom, s ha lenne a kultúrájukban keresztség, akkor én lennék a lány keresztapja. Ott voltam a születésénél, és minden fontos eseményen az életében, természetes, hogy tudni akarom, hogy milyen szándékkal közeledtek hozzá.

- A szándékaim tiszták, uram, szeretem őt.

- Könnyű ezt kimondani valakinek, aki messze került a szeretteitől, egy durva világban van, ahol az egyetlen gyengédséget ez a lány jelenti számára. Mindazonáltal Jadét a hagyományoknak megfelelően már születésekor hozzákötötték egy arab fiatalemberhez. Ő a vőlegénye.

- De Jade nem szereti azt a fiút! – fakadt ki Albus. – Ő… nem tudja… lehet, hogy engem…

- Tudom, fiam, észrevettem abból, ahogy aggódott miattatok a próba miatt. Jade még sosem találkozott a vőlegényével, de a hagyomány…

- Én a vallást is felveszem, ha ez kell hozzá!

- Ez becsületedre váljon, fiam, de nem ezen múlik. Talán meggyőzhetném Samirt, hogy járuljon hozzá ehhez a kapcsolathoz. – Rufus az állára tette az ujját. – Hümm… mindenképpen meg tudnám győzni. De ennek van egy feltétele. A ma esti bálon senki sem a saját alakjában vesz részt, meggyőzöm Samirt, hogy a lányát is engedje el valaki másnak öltözve. Ha igazán mély ez a szerelem, akkor a szíved elvezet majd hozzá. A feladat a következő, drága ifjú barátom, találd meg a lányt az álarcok és százfűlék erdejében, s akkor én elrendezem, hogy együtt lehessetek. Előre szólok, hogy ez a feladat nem lesz egyszerű, hiszen a szíved másfelé is húzhat, valaki máshoz.

- Ezt nem igazán értem – csóválta meg a fejét Albus. – És amúgy sem örülök annak, hogy Anabella kastélyába akarja vinni Jadét. Jobb lenne, ha hazautazna.

- A bál után majd átveszi a boszorkányképesítését Franciaországban, s ezután hazamegy, de a bálra el kell jönnie. A szívnek nem lehet parancsolni, csak a megérzéseidre hallgathatsz, Albus. A szíved elvezet majd ahhoz, akihez rendelve van.

- És ha nem találom meg?

- Akkor nyugodj bele abba, hogy a lány nem neked van elrendelve. Tudod ezt az arabok, hogy mondják, hogy meg van írva. Ha neked szánta az ő hőn szeretett Allahjuk, akkor rátalálsz ma este. De most siessünk, mert lekéssük a gépet. – Rufus magukra hagyta a fiúkat.

- Mi a jó kénköve ménkűről hablatyolt ez össze-vissza? – nézett öccsére James. – A szív meg az Allah, mindjárt hányok.

- Én értem – felelte Albus. – Rá kell jönnöm, hogy melyik lány Jade, és ha ez sikerül, akkor elrendezi nekem, hogy elvehessem.

- Én meg csak kattogok majd, mert a legjobb csaj a tiéd.

- Lehetőséged volt arra, hogy megszerezd, de nem gondolod komolyan, mint ahogyan egyik kapcsolatodat sem gondoltad komolyan soha.

- Most miért cseszegetsz ezzel? – sértődött meg James. – Nem mindenki olyan koravén, mint egyesek.

- De most komolyan, James, néha úgy viselkedsz, mintha egy fiatal kis tini lennél, nem illik egy lassan tizennyolc éves fiúhoz ez a sok ostobaság.

- Majd egyszer felnövök – dőlt hátra az ágyon a fiú, majd hirtelen megmarkolta a bőröndjét, és felpattant. – Akkor menjünk.

- Ha a sok szörnyűségtől nem komolyodtál meg, akkor semmitől sem fogsz – motyogta bátyja után Albus elnéző vigyorral.

 

A folyosó végén már várta őket Lily, Jade, Samir és Dante is, körülöttük bőröndök hevertek. Dante a falnak dőlt, s jobb lábát a kőfalon nyugtatta, arcáról lehetetlen volt érzelmeket leolvasni.

- Végre, hogy itt vagytok, már azt hittem, hogy a drága Order nélkületek indul el, s itt maradtok a nyakamon – vetette a fiúknak flegmán.

- Ejnye, Dante, azért ne légy ilyen kedves, a végén még meghazudtolod önmagad – szaladt végig a mosoly Rufus Order arcán.

- Nem én vagyok az, aki ellent mond önmagának.

- Szerintem induljunk, mielőtt egymás torkának estek – szólalt meg az arab mágus. – Gyertek gyerekek.

- Látod, Samir fél, hogy ellátom a bajod – lépett Rufushoz Dante.

- Alaptalan a félelme – suttogta Rufus. – Te sosem bántanál egy ártatlant.

- De te nem vagy ártatlan.

- Abban, amivel vádolsz, az vagyok. Minden jót, Dante, remélem, hogy nem temet maga alá a sötétség. – Rufus elindult a többiek után, de amikor a talárja szegélye elérte az udvart borító havat, megfordult, s így szólt: - Majd elfelejtettem, köszönöm a segítséget.

 

***

Rettentő bűz lengte be a Licht an poust kastély egyik szobáját. Hermione befogta az orrát, miközben a hatalmas fekete üst fölé hajolt.

- Nemsokára készen van – tájékoztatta a mellette álló Ront, aki a talárjával takarta az orrát.

- Iszonyú büdös ez a Százfűlé főzet.

- Ha csak kis mennyiségben készíted, nos, akkor is elég jellegzetes, de az a gond, hogy mi sok adagot csinálunk.

- Tiszta nagyüzem, ennyi erővel akár árulhatnánk is, szépen megszedhetnénk magunkat.

- Ugyan, Ron, kinek kellene ez a főzet?

- Mondjuk olyanoknak, akik nem tudják elkészíteni.

- Inkább menjünk le a többiekhez, apropó, Neville-ék visszatértek már?

- Mi az, hogy! Egy fél órája jöhettek meg, és magukkal hoztak egy csomó elaltatott halálfalót. Anyáék éppen most szabadítják meg őket a hajszálaiktól és a pálcáiktól.

- Pálcák?

- Mr. Order szerint elképzelhető, hogy Anabella számít ránk, ugyanis kapcsolata van Harry fejével.

- Már megint a régi nóta? – sóhajtott Hermione.

- Harryt álmában zaklatja, tiszta idegbeteg miatta néha. Ez afféle álomutazás, az álmait irányítja, minden éjjel azt kell végignéznie amint az a nőszemély meggyilkol valakit, s ez ellen semmit sem tud tenni.

- Vagyis inkább nem akar – mutatott rá Hermione. – Hallottam, amikor Mr. Order megkérte Harryt, hogy tűrje el a rémálmokat, mert akkor számon tarthatjuk a leendő inferusokat, és láthatjuk, hogy a világ fontos mágusai közül kik azok, akik meghalnak. Emellett úgy véli, hogy talán Anabella annyira hozzászokik az álomutazáshoz, hogy olyat is megmutat Harrynek, amit nem akar. A terveit.

- Szerintem az a nő nem hibázik.

- Mindenki hibázik, Ron.

Ekkor Molly dugta be a fejét az ajtón.

- Na, kik érkeztek meg ebben a percben?

- Csak nem? – ragyogott fel Hermione arca.

Molly bólintott, majd azonnal lesiettek a nappaliba, ahol semmit sem lehetett látni a sok vörös fejtől. Az egész család körbevette az elkóborolt fiatalokat. Hermione előre furakodott, s a szeme elé tárult, amint Ginny magához szorítja rég nem látott gyermekeit. Megható pillanat volt, Hermione szeme könnybe is lábadt. Imádta az unokaöccseit és Lilyt, s átérezte Ginny fájdalmát, amit minden nap éreznie kellett a gyerekei távolléte miatt.

- Nagyon megnőtt a hajad, James drágám – súgta fia fülébe Ginny. – Bízd csak rám, majd levágom olyanra, ahogy te szereted.

- Nem ez a fontos most, anya.

- James, Albus, Lily! – Frankie tört utat magának. – Annyira jó titeket újra látni!

- Mi újság, Frankie? – fogott vele kezet James. – Tartottad itt a frontot?

- Szorgalmasan tanult – csendült egy ismerős hang a hátuk mögött.

- Ted! – borult fogadott bátyja vállára Lily.

- Jó, hogy újra itt vagytok. Kevés az időnk, de akkor is el kell mesélnetek mindent.

A Weasley család tagjai egymás szavába vágva igyekeztek feltenni millió kérdésüket, s a gyerekek csak forgatták a fejüket jobbra-balra, nem tudván eldönteni, hogy melyik kérdésre feleljenek hamarabb.

- Elég legyen ebből a ricsajból! – csapott a lépcső karfájára Arthur. – Hagyjátok őket levegőhöz jutni.

- Nagypapa! – rikkantották a gyerekek, s már siettek is Arthurhoz.

- Mekkorát nőttél, Lily – vonta magához az unokáját Arthur, majd Albushoz fordult: - És te is, Albus, mintha izmosodtál volna. És veled mi a helyzet, James? Megemberelted már magad?

- Tudod, hogy én olyat sosem teszek – húzódott cinkos mosolyra James szája.

- Apa! – vette észre Arthur háta mögött Harryt Lily. – Drága apuci! Annyira hiányoztál!

- Te is nekem, drágám – szorította magához a lányát Harry. Melegség járta át a lelkét most, hogy végre itt voltak azok, akik a világot jelentették neki.

- Szia, apa – köszönt Albus.

- Albus, édes fiam! – húzta Lily mellé Albust Harry. – Minden rendben?

- Igen, és itt?

- Itt is, legalábbis a körülményekhez képest. – Harry ekkor Jamesre nézett, aki tett egy tétova lépést feléjük, majd inkább visszalépett. Harry elengedte Lilyt és Albust, majd közelebb lépett a nagyobbik fiához. – Szervusz, James.

- Csá, apa – köszörülte meg a torkát a fiú. – Szóval izé minden oké?

- Most, hogy itt vagytok, már a legteljesebb mértékben.

James lebámult a nappaliban állókra, mindenki őket figyelte lélegzetvisszafojtva. Harry óvatosan a fia vállára tette a kezét. James az apja kezére pillantott. A legutolsó alkalommal ez a kéz megütötte őt.

- Hiányoztál, fiam – mondta Harry nagyon lassan, szinte szótagolva a szavakat. – Azóta az este óta nem múlt el nap úgy, hogy ne átkoztam volna magamat azért, amit tettem. Nekem ti vagytok a legfontosabbak, és elkeserít a gondolat, hogy megvetsz.

James nyelt egyet, a nyakszirtjén egy vörös csík jelent meg.

- Bármire hajlandó lennék, csakhogy megbocsáss nekem…

- Jaj, dugulj már be, apa! – James átölelte az apját, és egy könnycsepp gördült ki a szeméből. – Többet rinyálsz, mint egy nő.

Harry felnevetett.

- Kedves és tapintatos vagy, mint mindig.

- Nekem is hiányoztál, apa – vallotta be a fiú.

A jelenetet üdvrivalgás fogadta. Ginny felrohant a lépcsőn, és magához vonta mind a három gyerekét, és a férjét is.

- Újra együtt a család – jelentette ki boldogan.

- Együtt a világ ellen – mondta James. – Jobb, ha felkötöd a gatyád, Anabella, mert a Potterek erősebbek, mint valaha!

Ezen mindannyian jót nevettek. A kacajt Hermione sikoltása szakította félbe.

- Merlinre! Fent hagytam a főzetet! – fogta a fejét, s már rohant is felfelé a lépcsőn.

- Rufus Order elmondta, hogy mi a dolgotok ma este? – tért rá a tárgyra Harry.

- Igen, a repülőn beavatott minket a Jogar-akcióba. A roxforti bálon leereszkedünk a Titkok kamrájába, ti addig feltartóztatjátok Anabellát.

- Nagyon nem tetszik ez a terv – dünnyögte Ginny.

- Nekem sem, de nincs más választásunk – mondta Harry, majd a farzsebébe nyúlt, és előhúzott belőle három aranyérmét.

- Kössz, apa, de nem hinném, hogy lesz időm meghívni akárkit is egy italra…

- Nem is arra való, hogy elköltsd, James. Ezek riasztóérmék, ha az ujjatokkal megérintitek, s azt mondjátok, hogy Securo, akkor jelezni fog nekem, hogy bajban vagytok.

- Jó ötlet – kiáltotta fel Ron. – De mitől olyan ismerős ez nekem?

- A DS érmék mintájára alkottam meg – felelte Harry. – Tudod, amelyeket még Hermione készített ötödikes korunkban.

- Már értem!

- Köszönjük, apa – mondta Albus, s eltette az egyik érmét.

- Reméljük, hogy nem kell őket használnotok.

- A főzet elkészült! – kiáltotta Hermione az emeletről.

Ekkor a bejárati ajtó árnyékából előlépett Rufus Order.

- Induljunk is fel, drága barátaim, s koccintsunk!

- Hermione néni egyszer említette, hogy olyan az íze, mint a trolltakonynak – motyogta Albus Jamesnek.

- Akkor Hermione néni biztosan sok trolltaknyot ivott már – röhögött fel James.

 

***

Díszes társaság gyűlt össze a roxforti nagyteremben, amely teljes díszben pompázott. Szinte lépni is alig lehetett a rengeteg álarcot, és dísztalárt viselő vendégektől. A házigazda merész zöld színű estélyit viselt, arcát ezüstszínű maszk takarta a dekorációhoz illően.

- Mindjárt hányok ettől a mardekáros designtól – súgta öccse fülébe James. – Minden zöld és ezüst… és nézd, ott van az a ribanc!

- Csendesebben, James, a végén még lebuktatsz minket.

- Akkor legalább harcra kerülne a sor, úgyis egy csomó auror van itt beöltözve.

- Ez igaz, de rengeteg inferus várja a Tiltott Rengetegben Anabella szavát – emlékeztette Rufus szavaira Albus.

Nem messze tőlük egy háromtagú társaság állt, s az egyikük egy éjfekete hajzuhatagú lány személyében mereven őket bámulta.

- Valami baj van, Em? – kérdezte halkan a trió egyetlen férfitagja.

- Olyan furcsa érzés, ha arra a szőke fiúra nézek – felelte a lány.

- Biztosan ők is a mester aurorjai.

- Biztosan – hagyta rá a lány nem túl nagy meggyőződéssel.

A zene hirtelen szertefoszlott, s Anabella megkocogtatta a poharát:

- Kedves barátaim! Szeretettel üdvözöllek titeket eme jeles napon, s kívánok jó szórakozást nektek. Megígérhetem, hogy egy év múlva ugyanitt találkozunk majd, de addigra már az egész világ a lábaink előtt hódol majd.

Szavait visongás és taps követte.

- Kezdődjék a bál! – A zene ismét elkezdődött, s végre az egybegyűltek nekiálltak táncolni.

- Megelov – szólította meg Anabella Jamest. – Fel sem kér egy táncra?

James segélykérően Albusra nézett, aki lökött egyet a bátyján.

- De még mennyire, hogy felkéri önt, egészen idáig erre várt, csak nem tudta összeszedni a bátorságát.

Anabella önelégülten vigyorgott, megszokta már, hogy a férfiak tartanak tőle.

- Akkor most itt van az alkalom, Megelov, maga pedig, Andrés, miért nem kéri fel a feleségét?

- A feleségemet? – döbbent meg Albus, majd követve Anabella tekintetét, szembetalálta magát az éjfekete hajú nővel. Tehát van egy felesége. – Már megyek is.

- Nos, Megelov? – Anabella megragadta James kezét, s a parkettre húzta. – Biztos vagyok abban, hogy az orosz kapcsolatai nagyon gyümölcsözőek lesznek a számunkra.

- Hát persze – hebegte James. Legszívesebben faképnél hagyta volna a nőt. – A kapcsolataim már alig várják, hogy kapcsolatba léphessenek kegyeddel.

Anabella eleresztett egy undok fintort a fiú furcsán kifejezett mondatára.

- Megítélése szerint mennyi idő kell, amíg az orosz társadalom belátja, hogy amit mi kínálunk, sokkal jobb?

- Nem tudom.

Anabella a fiúhoz dörgölte a csípőjét, mire az felnyögött.

- Nem sok idő – javított a válaszán James, és próbált elhúzódni.

Anabella végighúzta mutatóujját a fiú mellkasán, James érezte, hogy a fejéből leszáll a vér.

- Akkor tegye a dolgát, Megelov. – Anabella vonásai megkeményedtek, hangjából eltűnt a csábítás. – Most megyek, és beszélek Dubble miniszter úrral.

- Hát hogyne – nyögte James.

A terem másik végében két nő állt, s az egyik vörös arcát még a maszk sem takarhatta el teljesen.

- Láttad ezt?

- Nyugalom, Ginny. – Hermione kivezette barátnőjét az udvarra, hátha a hideg levegő lehűti.

- Az a riherongy kikezdett a fiammal!

- Nem a fiaddal kezdett ki, hanem azzal, akinek az alakját viseli.

- Hülye lotyó! – dühöngött Ginny.

 

Mindeközben Lily és Albus elindultak az első emeleti lányvécé felé. Kisvártatva James is csatlakozott hozzájuk.

- Már azt hittem, hogy le fog smárolni!

- Én csak annyit láttam, hogy a drága bátyámba belefojtották a szót.

James elpirult. Be kellett látnia, hogy Albusnak igaza van, Anabella teljesen a bűvkörébe vonta. Ebben a percben hálát adott az égnek, amiért kibékült az apjával, hiszen most már mindenkinél jobban megértette, hogy miért is engedett annak idején a boszorkány csábításának.

A lépcső tetején azonban meg kellett állniuk, ugyanis mindenhol őrök álltak, amerre csak néztek.

- Hogy jutunk be oda?

- Várnunk kell egy kicsit még – fordult meg a tengelye körül James. – Beszéltél a feleségeddel?

- Mi? Nem, szerencsére mire odaértem volna, elindult a mosdó felé.

Így a gyerekek visszatértek a táncolók közé.

- Valahogy el kell terelnünk az őrök figyelmét.

- Vagy használnunk kell apa köpenyét.

- Nálad van? – döbbent meg Albus.

- Zsugorító bűbájjal betettem a zsebembe.

- Akkor használjuk azt, de hárman nem férünk be alá, hiszen elég megtermett férfiak bőrét vettük fel.

- Akkor ti mentek be, én meg elvonom az őrök figyelmét akkor, amikor kinyitjátok az ajtót – vetette fel Lily.

- Mi ez a susmus? – tűnt fel mögöttük Anabella. – Talán nekik is felajánlottál egy francia mézbor túrát, Andrés?

- Tudja, Miss Watkins, első a kapcsolatok ápolása.

- Ha már itt tartunk, ápolhatná a kapcsolatot a nejével is. – Anabella egy hirtelen mozdulattal magához rántotta azt a nőt, aki éppen észrevétlenül próbálta meg kikerülni őket. A nő szemében ijedség tükröződött. – Kedves, Clémence, hát nem felháborító, hogy a maga férje itt csapja a szelet más nőknek, ahelyett, hogy felkérné táncolni?

- De, az, felháborító – vett erőt magán Emily. – Mindig ilyen csalfa volt.

- Rettenetes – csóválta a fejét színpadiasan Anabella. – Tegye jóvá, Andrés, nem szeretem, ha valaki nem tudja, hogy hol a helye.

- Már akartalak is felkérni, Clémence – mondta Albus, s karon ragadta a nőt.

- Elena, Mr. Dubble örömmel táncolna önnel – nézett Lilyre Anabella. – Csak tudja, milyenek ezek a férfiak, olyan gyávák.

- Örömmel táncolok vele, Anabella – válaszolta Lily, bár a legkevésbé sem akart a miniszterrel mulatni. Tehát Dubble-nek tetszik Elena, és ezért volt olyan ellenséges Anabella Andrésszel. „Hé! Álljunk csak meg! Anabella felcsapott kerítőnek? Elena most én vagyok! Jaj, ne!” – gondolta Lily rettegve.

Albus és a felesége már a parketten táncoltak, Albus nagyon mérges volt, amiért Rufus Order nem említette, hogy a felesége is van. Hasonló gondolatok jártak a partnere fejében is. Rufus Order miért nem szólt arról, hogy férjezett? Talán ez egy újabb próba?

- Nem udvaroltam én senkinek sem, csak beszélgettünk – próbálkozott Albus.

- Bárkivel beszélgethetsz, nem zavar.

A nő viselkedése meglepte a fiút, úgy tűnt, hogy tényleg nem érdekli, ha a férje mással van, sőt, talán még örül is neki, ha nem kell vele lennie.

- Csak a mézborról beszélgettünk.

- Csak nyugodtan.

Egy tüzesebb latin szám következett, így Albusnak szorosabban magához kellett vonnia partnerét. Őszintén örült annak, hogy megtanult táncolni annak idején. Amikor a testük teljesen összeért, Albuson furcsa elektromos érzés lett úrrá, s érezte, amint az alkalmi felesége zavartan elhúzódik tőle. Ez semmiképpen nem megszokott reakció egy feleségtől. Ekkor világosodott meg minden a fiú előtt. Rufus Order, az a vén csirkefogó! Nyilván Clémence is ott fekszik a kastélyban a többi elaltatott halálfalóval együtt, s ez a lány itt… Lehetséges volna? Albus arca felragyogott. Megtalálta Jadét! A mágusnak igaza volt, a szíve tényleg elvezette hozzá, igaz, egy kis rásegítéssel, de az egész testét átjáró érzés csakis az a mély vonzalom lehet, amelyről Rufus beszélt. Még szorosabban magához húzta a lányt, majd finom csókot lehelt a kezére, és kivezette a teremből a levegőre.

- Tudom, hogy nem te vagy Clémence – tett fel mindent egy lapra.

A lány indulatosan kapott a pálcájához, de Albus megfogta a kezét.

- Ahogyan én sem vagyok Andrés.

- Maga is auror, akit Mr. Order küldött?

- Nem vagyok auror, még, de az ő oldalán állok. Te vagy az, ugye? Te vagy az, akit kerestem?

- Akit kerestél? – ismételte Emily, majd felderengtek előtte Rufus Order szavai:

„A bálon mindenki visszakapja azt, amit elvesztett. Mindenki megtalálja azt, amit keresett, vagy inkább úgy mondanám: akit keresett. Kívánjatok valami merészet, s hagyjátok, hogy valóra váljon.” De még mindig nem értette, hogy mire akart kilyukadni a mágus. Ő személy szerint azt szerette volna, ha Albus még mindig élne, de tudta, hogy csak inferusként kaphatná őt vissza, s ezt nem akarta.

- Te vagy az, drágám, megtaláltalak! – mondta Albus diadalittasan. – Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz, de sikerült.

- Andrés, beszélnünk kell – kiáltott neki James az ajtóból.

- Menj haza, Jade, és bízd ránk az egészet. – Albus egy óvatos puszit nyomott a lány homlokára, majd a bátyjához sietett.

- De hiszen én nem is vagyok Jade.

 

James, Lily és Albus ismét elindultak Hisztis Myrtille mosdója felé, de a felfelé vezető lépcső aljában megálltak.

- Nagyon bepörgött most a buli, Ron szólt, hogy belecsöpögtették a kábítóitalt a piákba, hamarosan mindenki elalszik, nekünk pedig nincs is más dolgunk, mint kivárni ezt, és megszerezni a jogart – hadarta James izgatottan. – Már alig várom, hogy hazamenjünk, Anabella megint táncolni akart.

- Ne is mondd! Rólam meg Dubble nem száll le! Egész tánc alatt tapizott, olyan gusztustalan!

Pár percig csendben figyelték a teremben szórakozókat.

- Megtaláltam Jadét – bökte ki Albus.

- Akkor ezek szerint elveheted majd? – kérdezte James.

- Igen.

- Ez a szív izés marhaság tényleg bejön, durva.

- Igazából Mr. Order segített, a feleségem Jade.

- Akit táncolni kellett vinned?

Albus bólintott.

- Öregem, akkor nem volt nehéz dolgod! Többet néztem ki az öregből.

Ekkor Anabella hangjára lettek figyelmesek. A nő, jobbján a miniszterrel, egyre közeledett feléjük. Amikor elhaladtak mellettük, Albus el tudott csípni egy mondatfoszlányt:

- Eljött az ideje, hogy az új helyére kerüljön a jogar, rossz előérzetem van, azonnal elvisszük innét.

Anabella és a miniszter elindultak felfelé.

- Jaj, ne! – keseredett el Albus. – Akkor hogyan lopjuk vissza?

- Passz – tárta szét a karjait James.

Ekkor az ajtóban álló komornyik megszólalt:

- Lord Dante Steinhauser, Finnországból.

A név hallatán Anabella azonnal megfordult, és hatalmas mosoly terült szét az arcán.

- Ez meg mit keres itt? – kérdezte öccsétől James. – Átállt?

- Ez Mr. Order, te hülye.

- Ja, tényleg.

Nem is sejtették, hogy mekkorát tévednek…

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés