Végre valahára meg tudtam írni a következő fejezetet. Itt Scorpius értesül Lilyék haláláról, s a srácok is megérkeznek a sivatagba. Bízom benne, hogy minél hamarabb jön a folytatás.

Már késő este volt, amikor a férfi hazaért a külvárosban lévő barokk stílusú kúriájába. Odabent csak egy pislákoló lámpa világította meg a nappalit. Sötétzöld köpenyét a fogasra helyezte, majd fásultan süppedt bele a kandalló előtt elhelyezett fotelba. Kinyújtotta a lábát, felvette a fotel előtti kőasztalról a Lángnyelv-whiskyt, aztán varázspálcájával a kandallóra mutatott:
- Piroinitio! – A kandallóban egyszercsak vidám tűz lobogott.
A férfi ezután levette a whiskys üveg kristálydugóját, s jó nagyot kortyolt az üvegből. Az első kortyot újabb és újabb kortyok követték, s hiába fogyott már el az ital negyede, hiába érezte, hogy az elméjére lehull a sötét, csak nem tudta elfelejteni a nap eseményeit. A nap és az elmúlt hónapok eseményeit. Boldognak kellett volna lennie, hiszen mindent megkapott, amire csak vágyott: fontos pozíciót, pénzt és lehetőséget arra, hogy visszaszerezze a családja rég elvesztett megbecsülését. Mégsem volt elégedett. Ráadásul az a dolog, ami nemrég történt nagy fájdalmat fog okozni valakinek, aki nagyon közel áll hozzá. Sosem foglalkozott mások bújával, bajával, sosem érdekelték az embertársai, mindig különbnek érezte magát a többieknél, de rá kellett jönnie, hogy egymaga semmire sem megy. S ez a felismerés fájdalmas volt, megtörte önbecsülését. Jól tudta, hogy egy napon fizetnie kell a bűneiért, s félig-meddig készen is állt erre, de azt nem akarta, hogy valaki más bűnhődjön az ő hibáiért. Nem akarta, hogy olyasvalaki szenvedjen, vezekeljen, aki ártatlan, s aki nagyon közel áll hozzá.
Újra a szájához emelte az üveget, de ezúttal egy gyengéd hang megállította:
- Már megint iszol, Draco?
Nem fordult hátra, jól tudta, hogy milyen látvány fogadná: Astoria ott áll mögötte, vajszínű selyem köntösében, haja fonásban hever a hátán, szája gyengéd mosolyban végződik, s a szemében enyhe rosszallás bujkál, amiért a férje újfent az italhoz nyúlt.
Visszatette az üveget az asztalra, aztán felállt, hogy enyhe csókot leheljen felesége arcára.
- Nem volt könnyű hetem – felelte.
- Az még nem indok arra, hogy igyál. Hagyd ott a főparancsnokságot, ha ilyenné tesz.
- Hogy juthat eszedbe ilyesmi? Mondtam már, hogy nem tehetem.
- Draco, engem sosem zavart, hogy a családod elszegényedett – mondta Astoria, s megsimogatta a férje arcát. – Én miattad vagyok veled, mert tudom, hogy te a lelked mélyén jó ember vagy.
- Jó ember? – horkant fel Draco. – Talán akkor is jó ember voltam, amikor beálltam halálfalónak?
- Nem tudhattad…
- És amikor mindent megtettem, hogy végezzek Albus Dumbledore-ral?
- Draco, édesem…
Draco mérgében belerúgott a fotelba, aztán ismét az asztalon heverő üvegért nyúlt.
- Draco, az ital nem oldja meg a lelkiismeret furdalásodat – vette ki az üveget a férje kezéből Astoria. – El kell engedned a múltat, hogy lehessen jövőd. De ez az új munkahely nem segít neked, nem könnyít a lelkeden, hanem még súlyosabb terheket ró rá. Draco, térj vissza a gondnoksághoz.
Draco szemében lenéző gúny csillant, hevesen megrázta a fejét.
- Nem fogok még egyszer ilyen alávaló muglimunkát végezni! Lehet, hogy a minisztériumban sok a gond, és, hogy megvetem Anabella Watkinst, de nem vagyok hajlandó újra egy senki lenni!
- Nem vagy senki, Draco, a férjem vagy, s a gyermekeink apja. Ezeknél fontosabb pozíció nem is kell.
- Astoria, nem tudom, hogy miért jöttél hozzám, amikor a te apád befolyásos ember, én pedig nem tudtam neked semmit sem adni. Még ezt a házat is az apádtól kaptuk… Nem lehetsz büszke a férjedre, nem tudok felmutatni semmit sem, ami pedig a fiunkat illeti… – Draco itt sötéten elmosolyodott. – Bizonyára tőled örökölte a bátorságát, mert az, ahogyan kiállt a barátai mellett kétségkívül bátor tett volt. Egy olyan cselekedet, amelyre én sohasem voltam képes, s ezt mindenki tudja. Scorpius és Morgan is tudják, hogy az apjuk egy vesztes.
- Ne mondj ilyet, Scorpius szeret téged, hiszen az apja vagy, és Morgan is. Nem számít már az, ami történt, csak az a fontos, ami van, s ami lesz, valamint az, hogy mindig is jó apjuk voltál.
- Astoria, eljön majd a nap, amikor megvetnek majd… éppen ezért kell a minisztériumban maradnom.
- Draco, én nem értelek kristálytisztán.
- Figyelj ide, Astoria, eddig csak egy egyszerű temetőgondnok voltam, nem olyasvalaki, akire fel lehetne nézni, most én vagyok az aurorfőparancsnokság vezetője, s ez a poszt még kapóra jöhet, de ennél többet nem mondhatok egyelőre. Mindent megtudsz majd a maga idejében.
- Draco, most már egy szót sem értek, mire készülsz? Könyörgöm, mondd el! Tudnom kell, hogy mit tervezel, tudnom kell, hogy mi folyik itt. Most már látom, hogy nemcsak a galleonok, és a hatalom miatt vállaltad el a főparancsnoki posztot.
- Nem mondok semmit sem, nem tehetem. Legyen elég annyi, hogy végre tudom, hogy mit is kellene csinálnom azért, hogy a családunk visszanyerje régi megbecsülését – mondta Draco.
- Megijesztesz.
- Ne aggódj, szívem, inkább váltsunk témát. Mondd csak, jártál ma anyámnál?
A nő bólintott.
- És mi van vele? Az utóbbi napokban nem volt időm elmenni hozzá.
- Jól van, Draco, csak ő sem érti, hogy miért maradsz olyan helyen, amelyet gyűlölsz – tért vissza a tárgyhoz Astoria.
- Majd egyszer megtudjátok – sóhajtotta Draco. – Scorpius mit csinált ma?
- Az Abszol úton járt Morgannel, elfogyott néhány bájital alapanyaguk, s azt mentek pótolni. Amióta történt az a dolog a Roxfortban, sokkal mélyebb a kapcsolatuk. Kimondottan örülök, annak, hogy ilyen jól kijönnek egymással, igaz sosem voltak rossz testvérek. Viszont van valami, ami aggaszt.
- Mi lenne az? – pillantott a feleségére érdeklődve Draco.
- Scorpius folyamatosan leveleket küld a Potter házba, ne nézz így, Draco, te is tudod, hogy Albus Potter a legjobb barátja, és, mint kiderült, a húga a fiunk barátnője, de lényeg, ami lényeg, a bagoly mindig visszahozza a levelet. Scorpius azon aggódik, hogy talán elfordultak tőle, amiért Anabella elengedte őt és Morgant.
- Astoria, szörnyű dolog történt… meggyilkolták őket – nyögte Draco.
A nő a szája elé kapta a kezét, Draco pedig meghúzta a whiskys üveget.
- Hogy mondjam el Scorpiusnak? Miért nekem kell elmondanom neki, hogy a barátja és az imádott lány halott? – kérdezte Draco, a hangja megremegett. – Hogyan közöljem vele, hogy megölték őket? Hogyan?
- Talán csak úgy egyszerűen – hallatszott egy hang az emeletről.
Astoria és Draco felpillantottak az emeltre, s Scorpiust látták a kovácsoltvas karzat mögött. Ott állt zöld pizsamájában, s egy pohár vizet szorongatott a kezében. Arca falfehér volt, s a szeme vékony réssé szűkült össze.
- Fiam… - kezdte Draco, de a torkán akadt a szó.
- Ugye nem mondtad komolyan, hogy Albus és Lily meghaltak?
- Scorpius, nemcsak ők haltak meg, hanem James is. Mind hármukat megölték.
- Micsoda tragédia! – rázta a fejét Astoria.
- Ki tette? – kérdezte Scorpius.
- Mit számít ez? – nézett rá az apja.
- Ki volt az? – Scorpius a földhöz vágta a poharát. – Ő volt, igaz?
- Scorpius, kérlek… - könyörgött Astoria. – Kérlek, nyugodj meg.
- Ő volt az, ugye?! – Scorpius toporzékolt dühében. – Mondd mér el!
- Scorpius, teljesen lényegtelen, hogy ki tette, hiszen ez már nem hozhatja vissza őket – magyarázta Draco.
Scorpius lerohant a lépcsőn, s arcát belefúrta az apjáéba. A szeme szikrákat szórt, egész testében remegett.
- KI TETTE?! – üvöltötte teli torokból.
- Fogd vissza magad, fiam – intette Draco. – Nem beszélhetsz így velem. Nem tudom, hogy ki volt, csak azt tudom, hogy felgyújtották a házukat, s mindhárman bent égtek.
- Biztosan az az átkozott Watkins volt! – sziszegte Scorpius.
- Nem ő adott parancsot a kivégzésükre.
- Te ezt honnan tudod? – kérdezte gyanakodva Scorpius.
- Magától Anabellától, ő mondta, amikor jelentettem neki a hírt.
- Na, persze, én meg egy troll vagyok. Biztosan ő intézte így, ő tehet róla!
- Megmondtam, hogy nem Miss Watkins volt, úgyhogy hallgass el. Van elég bajom nélküled is.
- Csak nem a lelkiismereted szólalt meg, apám? – szemtelenkedett Scorpius. – Csak nem megbántad, hogy átálltál?
Draco arca elsápadt, szája sarka megremegett. Esze ágában sem volt magyarázkodni a fiának. Fáradtnak érezte magát, és elege volt az egész világból. Kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint, hogy Scorpiusnak tegyen vallomást.
- Megtiltom, hogy így beszélj velem.
- Megtiltod? – Scorpius csípőre tette a kezét. – Teszek rá!
- Scorpius, kérlek – fogta meg a fia vállát Astoria. – Kérlek, ne veszekedj apáddal.
- Nem érdekel semmi sem, az sem, hogy ő az apám. Talán ő foglalkozott valaha is mással saját magán kívül?
Draco az asztalra csapta a whiskys üveget, amely oldalán megjelent egy vékony kis csík.
- Menj a szobádba azonnal!
- Már miért mennék? Mert te azt mondod?! Ez engem cseppet sem érdekel! Lily meghalt, hát képtelen vagy felfogni? Szerettem őt! Albus pedig a legjobb barátom volt, bár neked a barát szó nem jelent sokat…
Astoria már szinte a sírás határán volt, Draco pedig hirtelen nem is tudott mit mondani, így a fiú folytatta:
- Úgy haltak meg, hogy azt hitték, hogy áruló vagyok, mert te megint rossz oldalra álltál. Nem tudtam elmondani nekik, hogy fontosak nekem, hogy nem tudtam semmiről sem, hogy meghalnék értük!
- Nem értem, hogy miért csinálod itt a nagyjelenetet, Scorpius, már meghaltak, lépj túl – förmedt rá Draco, nem akarta azt hallani, ahogyan a fia ódákat zeng Harry Potter gyerekeiről. – Menj aludni, Scorpius, ami történt megtörtént.

- De tényleg teljesen érzéketlen vagy – hüledezett Scorpius. – Nem is értem, hogy hogyan lehet egy ilyen sekélyes, önző ember az apám.
- Hogy merészelsz ilyennel vádolni?! – fakadt ki Draco. – Semmit sem tudsz az indítékaimról, fogalmad sincs arról, hogy mindent értetek teszek!
- Nem kértelek arra, hogy Anabella szolgájává válj!
- Ha nem állsz be a sorba, meg fog ölni. Értsd meg végre, fiam, hogy ő az úr, ő áll minden felett, s jobb, ha engedelmeskedünk neki.
- Én nem fogok behódolni a barátaim gyilkosának – jelentette ki Scorpius, s faképnél hagyva a szüleit, felrohant a szobájába.
Draco ismét kettesben maradt a feleségével, aki már indult is volna a fia után, de a férje megállította.
- Hagyd most magára, Astoria. Jobb, ha egy kicsit egyedül marad.
- Draco, egy kicsit kemény voltál vele.
- Muszáj annak lennem, mert meg akarom védeni. Azt szeretném, ha nem lázadna, hanem csendben meghúzná magát, nem akarom, hogy baja essen. Anabella csúnyán elbánik az ellenségeivel, s nem akarom a fiamat holtan látni. Hidd el, Astoria, ez a nő csak azért vett maga mellé, hogy szemmel tartson. Tudja, hogy annak idején a családom nem tartott ki az apja mellett, így nem bízik bennünk.
Astoria az ajkába harapott. Igazat kellett adnia a férjének, hiszen erről már ő is beszélt az anyósával. Narcissa is úgy vélte, hogy Anabella azért tette meg Dracót aurorfőparancsnoknak, hogy lekötelezze, s hogy maga mellé állítva figyelemmel tudja kísérni a férfi minden cselekedetét. Tudta, hogy Dracónak nem volt más választása, mégis sajnálta a férjét valahányszor feszültnek látta a minisztériumban történtek miatt. Draco fiatalkorában követett el bűnöket, de ezekért a botlásokért már megfizetett, s a nő nem tartotta igazságosnak, hogy a férjének ismételten olyan tetteket kell véghezvinnie, amelyektől ódzkodik.
- Tudom, Draco, hogy te a mi érdekünkben cselekszel, de félek, hogy túl nagy terhet vállaltál magadra.
- Majd lesz valahogy, mindenesetre arra kérlek, hogy beszélj a gyerekeinkkel, kiváltképp Scorpiusszal, és győzd meg őket, hogy engedelmeskedjenek Anabellának. Hamarosan vége a nyárnak, s a Roxfortnak ez a nő az igazgatója.
- Rendben van, drágám, beszélni fogok velük.

Draco hálás tekintettel nézett a feleségére, s közben arra gondolt, hogy meg sem érdemli ezt a nőt. Astoria kétségkívül túl jó volt hozzá. Majd gondolatai a fiára terelődtek, aki valószínűleg nagyon szenved barátai elvesztéséért. Még mindig nem fért a fejébe, hogy Scorpius hogyan is barátkozhatott össze a Potterekkel, az pedig még nagyobb rejtély volt a számára, hogy mégis mi késztette a fiát arra, hogy beleszeressen Harry Potter lányába. A lelke mélyén nagyon reménykedett abban, hogy ez a kapcsolat csak egy hirtelen fellángoláson alapuljon, s, hogy Scorpius hamar túltegye magát rajta.

***

A repülőút egy örökkévalóságnak tűnt mindhárom gyerek számára. Ráadásul a felszállás után James erősen érezte kedvenc seprűje hiányát. A felhők felett eszébe jutottak azok az idők, amikor még az volt a legnagyobb problémája, hogy felkészítse csapatát a soron következő kviddicsmeccsre. Szép, boldog idők voltak azok. Most pedig itt van, távol a darabjaira hullott családjától és a barátaitól. Egy vadidegen országba viszik őket, ahol teljesen magukra lesznek utalva. Bárcsak beszélhetne az apjával, ő tudná, hogy mit tegyenek. De Harry most nem volt olyan állapotban, hogy tanácsokat osztogasson. Ráadásul ő még mindig neheztelt az apjára azért, amit az anyjukkal tett. Igazából, ha Harry itt lenne, akkor ő szóba sem állna vele. Nem, bizony.
- Mire gondolsz? – fordult az ablakon kibámuló bátyjához Lily.
- Csak arra, hogy milyen jó volt seprűn repülni – füllentette a fiú.
- Halkabban, ha kérhetem – szólt rá Rufus Order. – Nem kellene mindenkinek megtudnia, hogy varázslók léteznek.
- Rendben, főnök – tette a homlokára a kezét James, tisztelgést imitálva.
- Szóval a kviddicsre gondoltál? – kérdezte suttogó hangon Lily.
- Ühüm.
- Én anyára gondoltam, és azokra, akik átvették a helyünket. Szerinted jól játszanak minket?
- Biztosan.
Ekkor a hangosbemondóban jelezték, hogy a gép megkezdi a leszállást. A gyerekek szíve minél közelebb kerültek a leszállópályához, annál hevesebben vert. Izgatottan várták a megérkezést. Miután a gép földet ért, az utasok megkezdték a leszállást. A pilótafülke mellett elhaladva Albus egy pillanatra megtorpant, s elragadtatva bámulta a repülőgép kezelő berendezését. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy a muglik hogy képesek egy nehéz gépet a levegőben tartva irányítani. Lehet, hogy ők nem rendelkeznek mágiával, de kétség sem férhet ahhoz, hogy zseniálisak. A nagyapjának igaza volt, tényleg elképesztő dolgokat teremtenek.
- Ne késlekedjünk! – Rufus finoman előrébb tessékelte a fiút.
- Alt lenyűgözi a muglik gépe – jegyezte meg enyhe gúnnyal James. – A végén még beáll pilótának.
- A mugliktól valóban van mit tanulnunk, de most nem ez a lényeg, sietnünk kell.
A gyerekek hangtalanul követték a férfit, s odakint megcsapta arcukat Kairo száraz levegője, olyan levegő, amelyet sohasem tudtak magukba szippantani. Emellett hirtelen nagyon melegnek érezték ruháikat.
- Megsülök itt – morogta James. – Nem mondta, hogy itt ilyen forróság van!
- Miért? Mit gondoltál, hogy csak pár fok eltérés van Londonhoz képest? – kérdezte Albus.
- Hát azt tudtam, hogy itt mindig süt a nap meg izé, de hogy ennyire! – vakarta meg a fülét James.
Útjuk a repülőtéren át egészen egy sárga taxihoz vezetett, amelyben egy arab férfi már várta őket.
- Vigyen minket a városhatárra – utasította Rufus a férfit arabul, mire az heves bólogatások közepette elindította az autót.
- Mr. Order, most hová megyünk? – hajolt előre az ülésen Albus.
- A városhatáron vár minket a zsupszkulcs.
A választ teljesen normálhangon mondta, így Albus arra gondolt, hogy a taxisofőr vagy nem tud egy szót sem angolul, vagy varázsló.
- Nem tud egy árva szót sem angolul – találta ki a gondolatait a férfi.
Több szó nem esett közöttük, az út pedig igencsak hosszúnak bizonyult a jelzőlámpák és szűk utcák tengerében. Elnézve az épületeket és az embereket Albus megállapította, hogy ez teljesen más világ, mint Anglia. S az újdonság ereje magával ragadta, szinte bánta, amiért nem nyaralni jöttek ide. Egyszer a nagybátyja, Ron is mesélt nekik az egyiptomi nyaralásukról, s szívesen megnézte volna a piramisokat, hiszen annyit hallott már róluk. De sajnos most nem szórakozni jöttek ide, hanem – akárhogyan is nézzük – dolgozni.
Csaknem egy óra utazás után, végre ritkulni kezdtek a házak, s végül nem maradt más, csak kietlen pusztaság.
- Megérkeztünk. – Rufus Order kifizette a taxist, majd az autó távozása után a gyerekeket a legközelebbi villanypóznához vezette. – Utaztatok már zsubszkulccsal?
- Igen, de a seprűt jobban preferálom – húzta ki magát James.
A férfi elengedte a füle mellett a megjegyzést, s háromszor megütögette a villanypóznát. Ekkor egy hosszú fémrúd vált ki a póznából.
- Fogjátok meg.
A gyerekek engedelmeskedtek, s úgy érezték, mintha kitéptek volna egy darabot a testükből. Forgott velük az egész világ, s erősen zúgott a fejük. Mikor végre ki tudták nyitni a szemüket, hatalmas homokbuckába süppedt a lábuk.
- Ne már! – húzta ki a lábát a homokból James. – Tele ment homokkal a cipőm.
- Jó, hogy neked csak a cipőd – jegyezte meg csípősen Albus, miközben a szeméből igyekezett kitörölni a homokszemeket.
- Jobb lesz, ha megszokjátok a sivatagot, mert ez a hely lesz az otthonotok – szólalt meg Rufus Order. – Köszöntelek titeket a fátyol oázisban.
- Oázis? – vonta fel a szemöldökét Albus. – Hiszen itt csak homok van, s az oázis tudomásom szerint…
- Nézz körül, mielőtt ítélsz –vágott a szavába Mr. Order.
A gyerekek megpördültek a tengelyük körül, s a hátuk mögött megpillantották azt, amiről a férfi beszélt. A homokbucka aljában egy pálmafákkal körülvett oázis terült el, amely közepén egy királykék tó állott, közvetlenül a hófehér márványkúria előtt.
- Hűha! – képedt el James. – Ez valami nagyon klassz!
- Bizony, ez itt a sivatag gyöngyszeme, a fátyol oázis. Itt egy kedves barátom, Waleed Samir fog titeket tanítani addig, amíg én nem érek rá. Tőle mindent megtanulhattok. No, de menjünk le azonnal, hiszen már vár ránk.
A gyerekek követték a férfit, aki mielőtt elérte volna a zöld füvet, megállt, s valami idegen nyelven kántálni kezdett. Szavai hatására a levegőben megjelent egy ezüstszínű csík, amely aztán egyre nagyobb és nagyobb lett. Rufus belelépett a csíkba, s intett a gyerekeknek, hogy kövessék őt.
- Ezt a helyet különösen pimasz védőbűbájok védik, csak az ősi kelta nyelven elmondott jelmondat nyithatja meg a kaput. Így az oázis az egyik legbiztonságosabb hely a világon.
Albus oldalra pillantott, s homályosnak látta maga körül a pálmákat, s a datolyafákat. Ahogy egyre beljebb haladtak, az útjuk már nemcsak az erdőn keresztül vezetett, hanem narancs és különböző gyümölcsfák, s megművelt földterület mellett is, amelyen éppen munkások dolgoztak. A fiú teljesen elképedt, hiszen odafentről semmi ilyesmi nem látszott, sokkal kisebbnek tűnt az oázis.
- Itt szinte minden élelemről maguk gondoskodnak, ez a hely alig érintkezik a túlvilággal – magyarázta Rufus Order.
- Lenyűgöző.
Ezúttal lábuk alatt megjelent egy márványjárda, amely a kúriához vezetett, s az épület előtt már ott várta őket a házigazda: Waleed Samir. Hosszú, barna talárt viselt, s száját ekrüszínű kendő takarta, fekete szeme előtt pedig fehér keretes szemüveg figyelt. Arcáról szigorúság áradt, s a kezében úgy tűnt, mintha egy sétapálcára támaszkodna, de igazából semmi sem látszódott. Jamesnek az is megfordult a fejében, hogy a sétapálca láthatatlan.
- Waleed – biccentett a férfi felé Mr. Order.
- Rufus. – A férfinek mély, recés hangja volt.
- Mindenekelőtt szeretném kifejezni abbéli örömömet, hogy újra találkozunk. Másodszor, hálásan köszönöm, hogy segítesz nekünk.
- A világ szépen összezsugorodik, már nem vonhatjuk ki magunkat az eseményekből.
- Waleed, drága barátom, hadd mutassam be neked Harry Potter gyermekeit. Ez az ifjú, itt közvetlenül mögöttem, Albus Perselus, mellette a bátyja, James Sirius áll, s végezetül a hölgy, Lily Luna Potter.
Az arab kurtán biccentett a gyerekek felé, de le sem vette tekintetét a mágusról.
- Az élettörténetüket tudod, már csak azt szeretném kérni tőled, hogy minél előbb kezd el a kiképzésüket, s ne bánj velük kesztyűs kézzel.
- Azt hittem, hogy majd arra kérsz, legyek elnézőbb. Örömmel hallom, hogy engedélyt adsz a keménységre, gyűlölök puhánykodni. Azt, amit tőlem kapnak, nem teszik zsebre, az már egyszer biztos.
A gyerekek idegesen egymásra pillantottak, Rufus Order pedig cinkos mosollyal tekintett barátjára. Hosszú percek teltek el kínos csendben, amikor végre a házigazda megszólalt:
- Na, ha már végre mindenki kellőképpen megijedt, bemehetünk, s megkóstolhatjuk Lexana kitűnő főztjét. – A férfi vonásai már sokkal barátságosabbak voltak, s még rá is kacsintott a gyerekekre, aki kissé zavartan követték a két férfit a házba. – Ne vágjatok már ilyen fancsali képet! A kuszkusza messze földön a legjobb.
James ekkor a homlokára csapott, s elkezdett nevetni.
- Te meg minek örülsz? – fordult hozzá szemrehányóan Albus.
- Nem veszed észre, hogy csak szívat minket?
Albus az arabra nézett, aki szinte már nem is az a férfi volt, mint akit a kúria előtt láttak. Ez az ember sokkal szimpatikusabbnak, lazábbnak tűnt, a James biztos volt abban, hogy remekül fognak szórakozni együtt.
- Bocsássatok meg nekem, szeretek szórakozni.
- Samir úr nagy mókamester – nevetett fel Mr. Order.
- Szeressük a humort – vigyorgott James, s jól oldalba vágta a húgát.
- Ez így van, kedves Waleed, Mr. James Potter is nagy viccmester hírében áll.
- Akkor jól megértjük majd egymást – mondta az arab Jamesnek.
- Ezt remélem is, hiszen nagyon sok időt fogtok egymással tölteni.
- Na, akkor menjünk is be a házba – tárta ki a szépen megművelt faajtót Waleed.
A ház belsejéről elmondható, hogy igazi arab ház volt. Színes szőnyegekkel, és agyagvázákkal együtt. Waleed nagy személyzetet tartott magának, s szinte lépten-nyomon, száriba öltözött, hajlongó cselédekbe botlottak. James teljesen ledöbbent, amikor feltekintett a mennyezetre, s azt látta, hogy sűrű pókháló fed mindent, s szép számú tündemanó is repked a fejük felett. Azonnal megbökte Albust, s felfelé intett a fejével.
- Ez elég bizarr – súgta bátyja fülébe Albus. – Ne szólj Lilynek, nincs oda a pókokért.
- Ami azt illeti, én se. Belegondolni is rossz, hogy itt kell élnünk.
A pókok okozta rémületet csakhamar felváltotta az ebéd elfogyasztása utáni elégedettség. Valóban mennyei volt az étel, s a hagyományos arab konyha mellett azért választhattak az angol konyha ízeiből is. mint kiderült, Lexana, a szakácsnő, akivel még nem volt szerencséjük találkozni, utánanézett az angol ételeknek, amikor meghallotta, hogy az Egyesült Királyságból érkeznek vendégeik. A gyerekek nagyon hálásak voltak ezért a gesztusért, de az arab ételek kihívást jelentettek a számukra, s örömmel kóstolgatták meg az ételeket. Az ebéd után százféle ízű tea közül választhattak, s elég volt csak kimondaniuk az elfogyasztani kívánt tea fajtáját, már gőzölögve ott is termett a csészéjükben.
- Ez lehetetlen! – fogta a fejét Albus. – Még sosem láttam olyat, hogy valaki innivalót varázsol.
- Itt sok újdonságot látsz majd –kortyolt a csészéjébe Rufus Order. – Az arab varázslók sokkal fejlettebbek, mint mi.
- Ugyan! – legyintett Waleed. – Csupán pár száz év előnyünk van.
- Már alig várom, hogy mindent megtanuljunk – jött izgalomba Albus.
- Nekem most mennem kell, már várnak rám – tette le a csészéjét Rufus. – Engedjétek, hogy Samir úr belétek pumpálja a tudást, s akkor nem lesz semmi problémátok egymással. Waleed, kérlek, értesíts a fejlődésükről.
- Így lesz, kedves barátom – fogta meg a férfi karját az arab. – Mikor legközelebb találkoztok, már rá sem fogsz ismerni a kölykökre.
- Köszönöm, Waleed.
- Kikísérlek, Rufus, addig ti igyátok meg a teátokat, mert amint visszajöttem, belevágunk a lecsóba.
Amint hallótávolságon kívül kerültek, az arab megállította a mágust, s így szólt:
- Mennyire súlyos a helyzet odaát?
- Arra vagy kíváncsi, hogy talán az angol ellenállás képtelen feltartóztatni kedvenc Anabellánkat?
- Nem, Rufus, engem az érdekel, hogy be kell-e avatkoznunk.
- A régi időkben könnyebb lett volna erre válaszolni, még magam sem tudom, hogy mennyire súlyos a szituáció. De ha az előérzeteim, s a következtetéseim nem csalnak, nos, akkor lehet, hogy szükség lesz a botodra, Waleed.
Az arab pillantása a kezében lévő láthatatlan sétapálcára esett, amelyet csak ő látott. Meg sem tudta számolni, hány év telt el azóta, hogy utoljára használnia kellett a Sárkány-pálcát. Nagy erejű, s még annál is veszélyesebb eszköz volt ez.
- Rám hozod a frászt, Rufus.
- Waleed, Miss Denem ellopta a Halál jogarát.
Az arab szeméből egy pillanat erejéig kihunyt mindennemű élet.
- Miket beszélsz?
- Gyanúim szerint nála van a Lelkek Jogara. Ugye tudod, hogy mit jelent ez?
- Szent Allah! Hát megérem az Apokalipszist!
- Még nem tiszta pár részlet, de amint fényt derítek mindenre, közlöm veled. Addig is, tartsd készenlétben a pálcád, s éberen az elméd.
- A végtelenbe, s még annál is tovább – folytatta Waleed.
- Még egyszer, köszönök mindent, Waleed. – Rufus már készült is volna távozni, amikor hirtelen eszébe jutott valami. – Kérlek, tudasd a gyerekekkel, hogy az apjuk magához tért.
Az arab bólintott, s nézte, ahogyan barátja eltűnik a pálmafák erdejében.