Már kislány koromban is szerettem az általam kitalált történetet játszani. Aztán ahogyan egyre idősebb lettem azon kaptam magam, hogy firkálgatok. Hogy tervezgetek. Így a meséim a képzeletemből a papírra vetődtek. Legelső művem egy gyermekmese volt, Szabadítsuk ki Brumit! címmel. Ekkor voltam ötödik osztályos.  Ezután már nem volt megállás. Erős késztetést éreztem arra, hogy írjak. Második művem már komolyabb hangvételű tiniregény volt, Átkozott tanórák 1 címmel. Ezután teljesen más vizekre, a fantasy műfajába eveztem Sara Easy és a fellegvár rejtelme című regényemmel. Sajnos ezt a történetet nem volt módom befejezni, mivel közbeszólt a hatosztályos gimnázium. Az új iskola, új barátok, és az új város nagy kihívást jelentett mimóza lelkemnek, s el is hallgatott bennem az „író” és a „költő” majdnem egy évre. 14 éves koromban ragadtam újra tollat, s újonan megismert barátnőimmel együtt kezdtünk újságot szerkeszteni, regényeket írni. Kitalált magazinunk a legnagyobb meglepetésünkre nemcsak közöttünk, hanem a teljesen más világhoz tartozó „plázacicák” körében is nagy sikert aratott.
 Egyedül alkotni körülbelül két év múlva kezdtem el újra, amikor csatlakoztam a hivatalos iskolaújsághoz. A Krónika hasábjain interjúim, tájékoztatóim és egy búcsúcikkem jelentek meg. Büszke vagyok arra, hogy a főszerkesztőnk engem bízott meg az igazgató úr nyugdíjba vonulásának tiszteletére készülő különszám búcsúcikkének megírásával.
Az iskolaújság mellett rengeteg dalszövegem is született, valamint írtam pár novellát és egy regényt is.
Jelenleg az egyetemi tanulmányaim annyira lekötnek, hogy csak pár cikk megírására van időm, de amint lesz rá lehetőségem papírra fogom vetni a hosszabb terjedelmű gondolataimat is.
Habár van pár versem, én epikus alkotó vagyok. 
Hogy mi alapján írok? Érzések, benyomások, álmok és ihletek alapján. Általában olyan történeteket írok, amelyeknek köze van hozzám, az éppen aktuális lelki állapotomhoz. Szereplőim hús-vér emberek, ugyanolyan érzelmekkel rendelkeznek, mint bárki más. Ők is félnek, szeretnek és gyűlölnek is. Emellett imádom a humort és igyekszem belecsempészni egy kis nevetést a legkomolyabb sztorimba is. Hiszen nevetni csodálatos.
Előfordult már az is, hogy egy dal ihlette meg a novellámat. Erről majd a későbbiekben írok. Nem szeretek parancsra alkotni. Nekem ihlet kell ahhoz, hogy kitaláljak valamit. Utálom, ha megmondják, hogy miről írjak.
Leghőbb vágyam, hogy hivatásos író legyek, habár, tudván az egyetemi szakomat (közgazdász pénzügy-számvitel szakon), amit egyébként szeretek, nehéz ezt elhinni. Pedig így van. Rengeteg történet van a fejemben, s az íróasztalom fiókja legalább öt darab elkezdett, de befejezetlen művet rejt. Írásaim címei már megvannak és az alaptörténetet is kitaláltam már, csak egy dologra lenne szükségem, hogy írhassak: időre.