2013.04.25. 10:19, Aurora Midnight
Fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideig ült az állomáson, de már kezdett kijönni a sodrából. Lassan már az összes körülötte levő lélek felszállt valamelyik vonatra, s távozott. Eleinte körbekérdezgetett mindenkit arról, hogy merre is találhatná meg, ahogy ő hívta „a kaszást”, de senki sem tudott neki választ adni. Úgy tűnt, mintha a Halál nem is létezne, pedig ő megesküdött volna arra, hogy amikor elragadták a barlangban a lelkek, akkor mintha látta volna a csuklyást. Viszont rajta kívül senki sem gondolta úgy, hogy tényleg létezik. Néhányan még ki is nevették, hogy micsoda képtelenséget állít. Már majdnem felszállt az egyik vonatra, amikor Griffendél Godrik megragadta az inge nyakát, és visszarántotta.
- Ez nem a te járatod, ifjú barátom – mondta neki szelíden. – Ez itt a Pokolba visz, te nem oda kerülsz.
- Honnét tudja?
- A hősök a Paradicsomba kerülnek. A Pokolban csak megromlanának.
- Mi az, hogy megromlanának?
- Átvenné az irányítást a lelkük gonosz fele.
- Azt hittem, hogy a hősöknek olyan nincs – nyalta meg a szája szélét James.
- Mindenkiben van fény és árnyék, benned is és bennem is.
- Én ismerek olyat, akiben csak sötét van – gondolt Anabellára James.
- Tévedsz, ifjú griffendéles barátom – mosolygott rá a férfi, s ettől mintha megfiatalodott volna: a ráncok kisimultak az arcán. – Benne csak diadalmaskodott a gonosz. Ő csak a halált kedveli és a pusztulást.
- Hát ja – dobbantott a lábával a fiú, majd hirtelen felragyogott az arca. – Várjunk csak! A gonoszok a Pokolba jutnak, akkor a kaszásnak is ott kell lennie! Oda kell mennem!
- Nem mehetsz oda, ha nem úgy van megírva – csóválta a fejét Griffendél Godrik.
- Jaj, Merlinre! Ne beszéljen itt talányokban nekem. Le kell jutnom oda, és kész. Miért ne ülhetnék fel a vonatra?
- Mert nem ez a sorsod.
- Mit csináljak, hogy lejussak? Hogy oda osszanak be?
- Már nem tehetsz semmit sem, ez már eldőlt életed során. Te egy hős vagy, James Potter, és a hősök jutalmat kapnak.
- A francot vagyok hős! Egy csomó hibát elkövettem… rossz voltam, lógtam órákról… hazudoztam, szédítettem a csajokat. Ez nem elég hosszú bűnlajstrom?! – fakadt ki James. – Akkor is beszélnem kell a kaszással!
- Ez nem fog sikerülni, attól tartok.
- Hát nem ismer engem, Griffendél úr! – James szemében ravaszkás fény csillant meg. Faképnél hagyta a mágust, s elkezdett belekötni mindenkibe, aki az útjába került. Igyekezett elővenni a lehető legudvariatlanabb stílusát, s ez sikerült is neki. James mindig is mestere volt a színjátéknak.
- Hát te meg miféle szerzet vagy?! – lökött egyet egy csúnyácska nőn. – Életedben se lehettél szebb! Már értem, azért haltál meg, mert már nem bírtak elviselni, mi? Ha meglát egy troll, sikítva menekül előled.
A nő sírva lebegett tovább, James pedig folytatta kis rendbontásait.
- Nem hinném, hogy ez a legjobb stratégia – bukkant fel mellette Griffendél Godrik.
- Akkor mi a fenét csináljak? HÉ, TE ROHADT KASZÁS! FÉLSZ TŐLEM, VAGY MIÉRT NEM JELENSZ MEG?!
- Elment az eszed, fiam? – tette James szája elé a kezét Griffendél. – Ezzel semmit sem érsz el. Az önfeláldozás a legnemesebb hősi tett, sosem kerülsz oda le. De ha mégis valami csoda folytán a tűzbe vetnének, akkor sem biztos, hogy találkoznál vele. Hiszen senki sem látta.
- A Peverell testvéreken kívül – javította ki James. – Ez az! HÉ, HALÁL! EGYESÍTETTEM AZ EREKLYÉKET, LEGYŐZTELEK! ÁTVESZEM URALMAD ÉLŐK ÉS HOLTAK KÖZÖTT!
Üvöltése visszhangzott a folyosón, s a még várakozó lelkek furcsán tekintettek a fiú felé.
- Szegény bolond – súgta egy ősz férfi a mellette álldogálónak. – Nem tudja megemészteni, hogy meghalt. Fiatalkorában biztosan mindig a figyelem középpontjában volt, s most nem érti, hogy miért nem törődünk vele.
James egy kis ideig várt, majd újból rázendített:
- NÁLAM VANNAK AZ EREKLYÉID, A HALÁL EREKLYÉI, TE GYÖKÉR! GYERE EL, ÉS VEDD VISSZA ŐKET! VAGY FÉLSZ TŐLEM? SIMÁN MEGÉRTENÉM… EZENTÚL ÉN VAGYOK MINDENEK URA, MERT LEGYŐZTEM A HALÁLT. KAPD BE, HALÁL!
Erre remegés futott végig a folyosón, s James úgy érezte, mintha ki akarnák tépni a mellkasát. Elnehezült a szemhéja, s lecsukódott a szeme. Amikor legközelebb kinyitotta, akkor egy homoksivatagban állt, amelyen éppen egy homokvihar söpört végig. Kezét a szeme elé tartotta, hogy ne menjen bele homok.
- Nem győzted le a halált, sosem győzheti le senki ember fia – csendült egy jéghideg hang a háta mögött. – A homokvihar pedig nem árt neked, leengedheted a kezed.
Megpördült a tengelye körül, és legnagyobb döbbenetére az édesapjával találta szemben magát. Vagyis pont úgy nézett ki, mint Harry, de valahogy mégsem ő volt. A zöld szemeiben játszó üresség, és hangjának keménysége elárulta, hogy ő bizony nem Harry. De James ezt egy pillanatig fel sem fogta, annyira meglepődött:
- Apa… hogyan?
- Én nem vagyok az apád, s nem vagyok senki apja. Én nem teremtek, én csak elveszek.
- Te vagy a halál – döbbent rá James.
- Sokféle néven hívnak, s én sokféle vagyok.
- Úgy érted, hogy sokféle alakban tudsz megjelenni?
- Akárkiében.
- Miért az apámat választottad?
- Úgy gondoltam, hogy vele akarsz beszélni.
- Nem.
Harryt egy örvény vette körül, majd a helyén Albus jelent meg.
- Nem – rázta a fejét James. – Félreértesz. Én a Halállal szeretnék beszélni a saját alakjában.
- Attól tartok, hogy ez lehetetlen. – Ismét örvény vette körül, s visszatért Harry alakja. – A Halál, ahogy te hívsz, nem mutatja eredeti alakját, mert nincs neki olyan. A Halál mindig abban az alakban ölt testet, akire a lélek vágyakozik. Akivel beszélni vágyik. Minden gondolatod a családod körül forog, de elsősorban az apád aggaszt, hiszen az öcséddel már beszéltél. Igen, én mindent tudok – tette hozzá látván James meghökkent arckifejezését. – De térjünk rá az ereklyék ügyére.
- Egyesítettem őket, tehát legyőztelek, vagy nem? Vissza kellene térnem az élőkhöz.
- Az élők is csupán holtak, akik a vakációjukat töltik. Már akkor halott vagy, amikor megszületsz.
- Lehet – hagyta rá a fiú. - , de akkor is nálam vannak.
- Egyesítetted a három ereklyét, amit én sok-sok évvel ezelőtt odaadtam három mágusnak. Ez senkinek sem sikerült előtted, így úgy véled, hogy jutalmat érdemelsz.
- Így van, jutalmat! – kapott az ötleten szemtelenül James.
A Harry-Halál kacagott, lélekszorongató, öblös hangon.
- Az ereklyéknek az volt a sorsuk, hogy áldozatokat nyújtsanak nekem. Nem ajándékba adtam őket, nem jutalomnak szántam, csupán játszani szerettem volna. Élveztem, ahogy az évszázadok folyamán egymást ölték értük. Annyira kicsinyes és kiszámítható az ember.
- Én nem olyan jutalomra vágyom, mint a Peverell testvérek. Én csupán szeretnék újra élni. S ha ebben nem segítesz, akkor esküszöm, hogy mindent felforgatok itt.
- Abban nem is kételkedem, hogy megpróbálnád. Viszont úgysem járnál sikerrel, ehhez kevés vagy, édes fiam. Viszont még nem jött el a te időd. Visszatérhetsz, cserébe pedig visszaveszem az ereklyéket.
- Miért veszed vissza, ha jó szolgálatot tettek neked?
- Azért, nehogy még több ilyen szemtelen kölyök kerüljön az én oldalamra.
- Azt hittem, hogy kevés vagyok, mint trollagyban az ész.
- Kevés vagy ahhoz, hogy diadalmaskodj felettem az én országomban, viszont annál idegesítőbb vagy, drága Potter.
- Ezt kikérem magamnak.
- Visszaengedlek most azonnal, s, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, még emellett meg is ajándékozlak.
- Olyan ajándék nem kell, amit a Peverelleknek adtál… ilyen tömegpusztító fegyver – fintorgott James.
- Kérhetsz tőlem akármit, s én teljesítem. Kérhetsz tőlem gazdagságot, hatalmat, szerelemet.... Lehetsz a világ ura, vagy a szíved csücskének legféltettebb kincse.
- Azt mondja, hogy ha azt kérném, hogy valaki szeressen engem, akkor ő ripsz-ropsz belém esne?
- Úgy bizony. Tudom, hogy mire áhítozik a lelked.
James előtt megjelent Morgan alakja, s a rémálmai, amelyekben mindig alul teljesített. A lány sosem mutatott érdeklődést iránta, s most az ölébe hullott annak a lehetősége, hogy Morgan az övé legyen. Lelkében már pillangók keltek szárnyra, szemei előtt pedig Morgan ajkai lebegtek, amint az övéihez közelednek. Aztán erotikusabbra váltott a kép, s ő a füle tövéig elvörösödött. Igen, most megkaphatja Morgant…
- Megkapod, minden úgy lesz, mint ahogyan áhítod – duruzsolta a Harry-Halál.
James ekkor ébredt fel. Pont amikor már kimondta volna a kérését. Ahogyan az „apjára” nézett, rádöbbent, hogy Harry nem lenne büszke arra, ha a fia ilyet kérne. Nem lehet ilyen… nem kérhet ilyet… nem lehet ilyen önző. Habár az emberiséget megmentette, és igazán gondolhatna most egy kicsit magára is… Megérdemelné. Nem, akkor sem kérhet ilyet. Morgan azért legyen az övé, mert az is akar lenni. Miféle hódítás lenne ez? Milyen szégyenletes! Harry ki is tagadná, ha kiderülne. Ugyan hogy tudhatnák meg, ha ő nem mondja el?
- Mondd ki a vágyad, fiú.
- Várj már! – James idegesen megvakarta a nyaka tövét.
Miért ne lehetne boldog azzal, akit szeret? S ezen a ponton jelent meg lelki szemei előtt valaki, aki szintúgy nagyon vágyott valakire. „Dante… - suttogta magában. – Ő is bármit megtett volna Keiráért, de sosem szerezte volna úgy meg, hogy a lány nem akarja. Ilyen ocsmány csellel. Szegény fickó, kezdem átérezni a helyzetét. Csakhogy Morgan még él, nekem van még esélyem meghódítani, viszont neki már nincs. Vagyis…”
- Azt kérem, hogy minden családtagunk és családunk barátai, valamint Dante Steinhauser szerelme kapjon új, egészséges életet.
A Halál arcára fagyott ravaszkás mosolya. Egy pillanat erejéig mintha elvesztette volna Harry alakját, s csak egy fekete lepel lett volna a helyén, majd ismét Harry alakjába került.
- Így kívánod?
- Így és ezt. Ja, és ne próbálj meg átvágni. Nem kérek csapdát.
- Milyen sekélyes kívánság. Úgy hittem, több van benned.
- Több önzőség? Hát nem, sajnálom, ha csalódást okoztam.
- Akkor teljesüljön hát.
- Tényleg meg tudod tenni? – vonta össze a szemöldökét James. – Csak mert azt mondtad, hogy te nem alkotsz, hanem elveszel.
- Csak azért adom vissza életüket, hogy jót mulathassak szenvedéseiken. Az élet egy rakás átok, s minden élő szenved. Titkon mindenki hozzám fohászkodik, s én ettől vagyok erős. Élhetnek újra, de csak azért, hogy ismét elvehessem.
- Nekem mindegy, csak teljesítsd azt, amit kértem.
- Teljesült, s most menj te is, ne is bosszants tovább.
- Hé, hogy milyen türelmetlen valaki – gúnyolódott James.
***
Öt hónap telt el James Potter halála óta. Ez idő alatt a Mágiaügyi Minisztérium teljes vezetőségét menesztették, és új varázslók kerültek a fontos pozíciókba. A Wizengamot fellélegzett, amikor Rufus Order elfoglalta régi helyét, s az ő javaslatára nevezték ki Harry Pottert miniszterelnöknek. Harry először visszautasította a felkérést, mivel a lelki állapotát nem találta megfelelőnek egy ország irányításához. Az egész Potter-Weasley család gyászban volt, s nem múlott el úgy nap, hogy a család összes tagja be ne ment volna James szobájába abban reménykedve, hogy a fiú kinyitja a szemét. De erre hiába vártak. A Potter házaspár teljesen magán kívül volt a fájdalomtól, s Harrynek esze ágában sem volt miniszteri posztot betölteni. Egész álló nap a fia ágyánál állt, s igyekezett mindent megtudni a Halál ereklyéiről. A Sárkányosztag tagjai örömmel álltak a rendelkezésére, de ők sem ismerték az ereklyék valódi erejét. Nem tudták, hogy vajon James tényleg visszatérhet-e. Rufus Order és Albus Dumbledore gyakran meglátogatták az újonnan felépített Potter-házat (a porrá égett ház helyére épült, mert Harryék ragaszkodtak a régi otthonukhoz), s próbáltak erőt önteni a családba. Egyik reggel azonban Albus jelent meg a szobában, és ekképp szólt az apjához:
- Jimmy nem akarná, hogy így viselkedjünk. Ő azt szeretné, ha továbblépnénk.
- Miket beszélsz, Al? – csattant fel Harry. – Hogy léphetnénk tovább?! Azt sem tudjuk, hogy visszatér-e. Semmit sem tudunk, és ez a legőrjítőbb.
- Nem fog hamarabb visszajönni attól, hogy itt gubbasztasz.
- Mi mást tehetnék? Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy esetleg újra köztünk lehet.
- Apa… - Albus nyelt egyet. – Nekem megjelent álmomban James.
- Miket beszélsz? Mi az, hogy megjelent?
- Ő volt az, apa, és azt mondta, hogy ne keseregjünk miatta.
- Al, biztosan csak a képzeleted játszott veled, álmodhattad.
- Nem, apa, álomutazott, és megkért, hogy mondjam meg, hogy szeret minket. – Albus hangja elcsuklott. – Úgy jelent meg, mint Dumbledore professzor neked anno. James nem akarja, hogy leragadjunk nála… azt mondta, hogy jól van, hogy legyünk boldogok… hogy vegyem el Emilyt.
Hosszú csend következett. Harry tűnődve figyelte James arcát, Albus pedig újra és újra átgondolta mindazt, amit a bátyja mondott neki.
- Apa, hinned kell nekem! – ragadta meg hirtelen Harry karját, hangja kétségbeesett volt. – James tényleg megjelent nekem, hogy üzenhessen!
Harry tekintetét most másik fiára emelte, arcára kiültek e kételyek és a gondok. Egyik fele hinni akart a fiának, a másik pedig nem értette, hogy James miért nem jelent meg neki is, bár az kétségtelen, hogy nem sokat aludt az elmúlt napokban. Úgy vélte, hogy Albus azért álmodott a bátyjával, mert ezt szerette volna.
- Albus, én hiszek neked, viszont azt kétlem, hogy az tényleg James volt.
- Apa, ne csináld már! Ő volt, tudom.
- Honnét tudod?
- Te honnét tudtad, hogy Dumbledore professzor jelent meg neked?
Harry válaszra nyitotta volna a száját, de be kellett látnia, hogy a fiának igaza van. Dumbledore megjelenésére sem volt biztosabb magyarázat.
- Tegyük fel, hogy James tényleg beszélt veled, mit mondott pontosan?
- Hogy lépjünk túl rajta, mert nem akarja, hogy szenvedjünk… és, hogy szeret titeket. Meg még azt is mondta, hogy elbeszélget a kaszással az ereklyékről, elvégre is, nála voltak.
- A kaszással? – Harry szája sarkában halvány mosoly jelent meg.
- Igen.
- Ez rá vall – simogatta meg James kezét Harry. – Ez az ő stílusa, teljesen az övé.
- Igen – jött izgalomba Albus.
- És mit mondott még?
- Hogy vegyem el Emilyt – nyögte Albus vörös fejjel.
- És te el szeretnéd venni mindazok után, ami történt?
- Nem tudom, apa… átvert, ez igaz, de az anyja irányította.
- Itt csupán annyi a kérdés, hogy képes vagy-e elfelejteni a múltat? Hogy szereted-e annyira, hogy megbocsáss neki.
- Nem tudom, apa – vakarta meg a füle tövét Albus. – Emily sokat segített nekünk, és végig mellettem állt az egész csata ideje alatt… és James is azt mondta, hogy vegyem el.
- Ne azért kösd össze az életed valakivel, mert ez volt a bátyád egyik utolsó kérése.
- Nem úgy értettem, csak Jimmy is észrevette, hogy mi összeillünk.
- Szereted őt, Albus?
- Azt hiszem, igen.
- Akkor teljesítsd James kérését.
- És te?
- Mi van velem?
- Te elviselnéd, hogy… hogy én elvegyem az ő unokáját?
- Én nem ítélek el valakit a származása miatt. Igaz, hogy ez egy faramuci helyzet, de ha neked ez a lány kell, akkor engem nem zavar, hogy Voldemort rokona… és az sem, hogy Anabella lánya.
- És a többiek?
- A többiek lesznek szívesek elviselni. Ha anyádra célzol, akkor bízd csak rám.
- Rendben van, akkor ezt megbeszéltük – biccentett a fiú. – Még csak annyi, hogy szerinted mennyi időt várjunk az esküvővel, olyan két-három évet?
- Minek várnátok annyit, Albus? Te mindjárt nagykorú leszel.
- Ne azért, csak mert most halt meg James.
- Még van esély rá, hogy visszajön közénk – javította ki Harry. – Különben meg te mondtad, hogy ő kérte, hogy nősülj meg. Akkor ne várjunk vele éveket.
- Szeretném, ha ő is ott lenne életem egyik legfontosabb napján.
- Albus, nem tudjuk, hogy mikor tér vissza. Lehet, hogy tíz év múlva. Addig pedig miért várnál? Én azt mondom, tartsuk meg még az idén, hátha James megelégeli az odafenti bulikat, és visszasiet hozzánk – mondta Harry szórakozottan.
- Nem hiszem, hogy bulizna. Viszont ha azt akarod, hogy én azonnal nősüljek meg, akkor én pedig azt kérem tőled, hogy fogadd el Mr. Order felkérését.
- Albus, a kettő nem ugyanaz. Nekem itt kell maradnom James mellett…
- Tíz éveket itt ücsörögnél, mikor odakint szükség van rád? Apa, ennek az országnak te kellesz az élére. James is ezt akarná.
Harry nem válaszolt, de Albus szavai meggyőzték. Így esett meg az, hogy Harry Potter elfogadta a felkérést, s Nagy-Britannia élére állt. Harminc év alatt másodszor kellett az ország újjáépítésén dolgoznia, s megfogadta, hogy addigra mire James visszatér, egy teljesen új világot fog látni. Egy olyan országot, amely békében él. Ennek érdekében az Auror Főparancsnokság vezetői székébe Ront ültette, a Roxfort élére pedig Neville Longbottom került. Szerette volna bevonni az eseményekbe a halálból visszatérteket is, viszont nem voltak abban biztosak, hogy ők meddig maradhatnak velük. Úgy vélték, hogy amint az egyensúly teljesen visszaáll eredeti állapotába, a jogarral feltámasztottaknak is távozniuk kell. Emiatt ők semmilyen posztot nem vállaltak el, viszont hevesen bíztatták Harryt bármilyen nagyobb döntése előtt, s folytatták a Harry által megkezdett nyomozást az ereklyék mibenléte után. Három hónap után Albus előállt az esküvő gondolatával, s meglepetten tapasztalta, hogy senki sem ellenezte a döntését. Harry tehát már mindenkit felkészített erre.
Így az ereklyék utáni nyomozás mellett az esküvő megszervezése is a visszatértek és a család feladatává vált. Annak ellenére, hogy Harrynek nagyon keményen kellett beszélnie Ginnyvel ahhoz, hogy elfogadja Albus majdani felvetését, a nő merült bele a legjobban az esküvői előkészületekbe. Valósággal Albus nászának a megszállottjává vált.
- Szerintem ezzel palástolja, hogy mennyire aggódik James miatt – vélte Scorpius.
- Biztosan igazad van.
Albus szobájában ültek, s a szekrényen logó vőlegény dísztalárra meredtek.
- Én is kezdek ideges lenni amiatt, hogy már ennyi idő eltelt, s James még mindig csak fekszik ott.
- Hiszen sejtettük, hogy nem fog már másnap felébredni.
- Azért én bíztam benne – sóhajtott fel Albus.
- Tudom, Al, mindannyian bíztunk abban, hogy visszatér az esküvődre. Tudom, hogy te mindenkinél jobban hiszed azt, hogy eljön, hiszen nem választottad még ki az esküvői tanúdat.
- Scorp, ne haragudj rám. A legjobb barátom vagy, de ő a bátyám, és…
- Al, ne szabadkozz! – nevetett fel a fiú. – Még szép, hogy James lesz a tanúd, már ha addigra visszatér. Én teljesen megértem a döntésed, ha lenne bátyám, én is őt kérném fel. Csupán arra célzok, hogy nem ártana elgondolkodnod azon, hogy kit kérsz meg, ha mégse térne vissza addigra.
- Természetesen téged, Scorp, már ha elvállalod.
- Megtiszteltetés lenne. – Scorpius felállt, majd ünnepélyesen meghajolt. – Állok szolgálatára, Mr. Potter, amennyiben szeretett Jamesünk nem tér vissza. De bízzunk abban, hogy nekem nem kell aláírnom semmiféle papírt, hanem ő fogja gyönyörű, férfias kézírásával hitelesíteni a házasságod.
- Tiszta hülye vagy, ugye tudod? – nevetett fel Albus. – Na, én inkább elmegyek a fürdőbe, mielőtt megint hajlongani kezdesz.
A fürdőszoba annak a folyosónak a végén volt, amelyre a hálószobák nyíltak. Nyilvánvalóan nem érhetett fel eleganciája a Licht an Poust kastélybeli fürdőkkel, de Albusnak sokkal jobban tetszett, hiszen az övék volt. A Potter családé. Miközben átlépte a fürdő küszöbét, azon gondolkozott, hogy az esküvő után el kell döntenie, hogy hogyan folytatja az életét. A Roxfortba felesleges lenne visszamennie, hogy elvégezze a hetedik évet, mivel ő annál az anyagnál sokkal többet tud, és a Minisztérium megadta a csatában részt vevőknek a RAVASZ vizsgát. Talán el kellene gondolkoznia azon, hogy milyen munkát szeretne magának. Vagy legalábbis, hogy milyen főiskolán tanulna tovább. Abban biztos volt (hiszen Harry így kívánta), hogy ameddig nincsen biztos munkahelyük, addig itt fognak élni Emilyvel. Talán jobb lenne, ha inkább munkahelyet keresne a tanulás helyett, akkor előbb kezdhetnének bele önálló életükbe. Az lenne a legjobb, ha kutatónak menne, s akkor talán találna valami megoldást James vissza hozatalára.
A mosdókagylóhoz lépett, s megmosta az arcát. Amikor felnézett a mosdókagyló fölött elhelyezett tükörbe, ugrott egyet ijedtében. James vigyorgó arcával találta szemben magát. Gyorsan megmosta újra az arcát, különös hangsúlyt fektetve a szemére, s lassan kinyitotta. James még mindig ott állt mögötte, s még hatalmasabb mosoly terült el az arcán.
- Ennyire azért nem vagyok csúnya – szólalt meg James tettetett sértődöttséggel.
- Te… te… - dadogta Albus. – Te itt?
- Azt hitted, hogy tán esküvői tanú nélkül hagylak? Na, azt soha!
- Visszajöttél?
- Vissza én – húzta ki magát büszkén James.
Albus szeme megtelt könnyekkel, s átölelte a bátyját.
- Jól van, na – rázta le magáról James. – Azért nem kell így nyálaskodni, hiszen csak vakációztam!
- Jimmy! Annyira örülök, hogy újra itt vagy! De hogy sikerült? És miért csak most? És hogy vagy? És a többiek tudják? – hadarta Albus teljes önkívületben.
- Hékás, először csak egyet. Nem tudok ám ennyi kérdést fejben tartani. Most jöttem vissza, és van egy jó hírem azon kívül, hogy ugye szerénységem feltámadása is önmagában szuper hír, de visszahoztam mindenki mást is. Úgy értem, hogy a többi feltámadott is maradhat.
- De hogy?
- Kérhettem a Haláltól, amiért egyesítettem az ereklyéket. Jó haverom lett a vén kaszás.
- Merlin szakállára, James! Ez fantasztikus! Gyere, és mondjuk el a többieknek!
Azzal a két fiú lesietett a nappaliba, ahol Ginny éppen egy magazint lapozgatott Hermionéval, amelyben esküvői dekorációk voltak.
- Szerintem ez az elefántcsontszín sokkal elegánsabb – mutatott rá az egyik képre Hermione. – Illene hozzájuk.
- Szerintem legyen pink színű, az sokkal jobban megy Alhoz – állt meg a lépcső tetején James, s lövellt feléjük szemtelen mosolyt.
- Hogy mi? – pillantott fel Ginny, s a döbbenettől kiesett a kezéből a magazin. – James…
- Úgy, bizony. Nem szabadultatok meg tőlem, újra itt vagyok, és maradok is.
Nem sok ideje maradt a kis monológra, amit előre kitervelt, ugyanis Ginny egy másodperc alatt ott termett mellette, és magához szorította.
- Hát élsz? Ó, James! – Ginny szeméből csak úgy patakzottak a könnyek. Össze-vissza csókolgatta fia arcát. – El sem hiszem!
- Jól van, na… anya!
- Mindent el kell mondanod, fiam! Hogy tudtál visszajönni, és miért csak most? Már kezdtünk teljesen beleőrülni a dologba!
- Sokáig tartott, míg a kaszás egyáltalán fogadott. De az a lényeg, hogy most itt vagyok, s a többiek is maradhatnak.
- Ezt hogy érted? – lépett közéjük Hermione, s ő is megpuszilta Jamest. – Örülök, hogy itt vagy.
- Én is örülök, nénikém. Úgy értem, hogy kérhettem a haláltól, s én azt kértem, hogy a szeretteink kapjanak új életet. Ajánlom a vén csibésznek, hogy tartsa be a szavát, és teljesítse a kérésem.
- Ez remek hír! – örvendezett Ginny és Hermione kórusban.
- Szólnunk kell apádnak, nagyon boldog lesz.
- Hol van?
- Ő a miniszter – tájékoztatta Albus. – Éjjel-nappal ott gubbaszt. De szerintem csak azért dolgozik ennyit, hogy elterelje a gondolatait rólad.
- Szegény öregem – sóhajtott fel James. – Akkor menjünk, s ne várassuk meg!
- Tudod, mit? – csillant meg Ginny szeme. – Inkább idehívok mindenkit, hogy senkinek se kelljen sokáig várnia a jó hírre. Addig üljetek le… jut eszembe, nem vagy éhes, édesem? Bizonyára éheztél odaát.
- Ott nem érezni az éhséget. Viszont, hogy így mondod… farkaséhes vagyok!
- A konyhában már készen van az ebéd, Al, vezesd oda.
- Ismerem a járást, hiszen ez a régi házunk mintájára épült, nem?
- De.
Albus és James elindultak a konyha felé, de James félúton megtorpant.
- Basszus! Majdnem elfelejtettem! Hol van most az északi mester?
- Miért? – döbbent meg Albus.
- Mert van nálam valami, ami az övé.
- Tőle is csórtál? – nézett rá Albus megjátszott rosszallással.
- Nem, csak át szeretnék adni neki valamit. Visszautazott már Finnországba?
- Nem, Mr. Ordernek segít a Wizengamotban.
- Akkor, addig, míg ti összehívtok mindenkit, addig nekem el kell mennem hozzá. Nénikém, elvinnél? Nem tudok hopponálni.
- Elviszlek, persze, de nem kellene előbb megvárni a többieket?
- Ez csak két perc.
- Akkor menjünk.
James megfogta Hermione kezét, s kisvártatva egy ódon terembe érkeztek. James összegörnyedt, arca elzöldült.
- Mi a baj? – aggodalmaskodott Hermione.
- Semmi baj, csak elszoktam a hopponálástól – nyögte James, miközben a hasát markolászta. – Mindjárt kidobom a taccsot.
- Vegyél mély levegőt, Jimmy, az majd segít.
James követte Hermione utasítását, s máris sokkal jobban érezte magát. Nem messze tőlük egy sötétkék taláros boszorkány ült egy hatalmas tölgyfaasztal mögött. Hermione a nőhöz sietett, s megkérdezte tőle, hogy hol találják meg Dantét, majd visszarohant Jameshez.
- A Licht an Poutsban vannak – mondta Hermione.
- Akkor menjünk oda.
A kastélyba egy picivel hosszabb volt az út, de James ezt most jobban viselte, mint az előzőt. Furcsa volt ismét a kastély kapuja előtt állni, s az még furcsább volt, hogy csak úgy egyszerűen be tudtak menni rajta.
- A kastélyt már nem védi védővarázs, hiszen nincs rá szükség. Senki sem olyan bolond, hogy ujjat húzna Mr. Orderrel, vagy Lord Steinhauserrel – magyarázta Hermione látva a fiú meglepett arcát. – Ha jól látom, akkor ott vannak a padon.
- Várj meg itt nénikém, azonnal jövök.
Dante és Rufus az egyik kőpadon ültek, s észre sem vették a közeledő fiút. A kőpadjuk melletti másik padon egy nő feküdt.
- Jó tesz neki a napsütés – szólalt meg Dante.
- Dante, Keira halott – mondta óvatosan Rufus. – Úgy vélem, tán el kellene temetnünk, hiszen már öt hónapja itt fekszik a birtokon mozdulatlanul.
- Milyen gyönyörű még holtában is – térdelt le a nő mellé Dante. Egész testében reszketett, szeméből könnyek gördültek végig az arcán. – Az én úrnőm… és már nincs esélyem sem arra, hogy visszahozzam őt.
- Dante, nem a te hibád a halála.
- De az igen, hogy meggyalázták a sírját.
- Te mindent azért tettél, hogy visszahozd őt. Keira megértené.
- Rufus, én nem élhetek nélküle.
- Ne beszélj ostobaságokat.
- Igaza van, ne beszéljen ostobaságokat – ért hozzájuk James. – Úgy viselkedik, mint egy kislány.
- Tessék? – fordult hátra szikrázó szemekkel Dante, de amikor meglátta azt, aki gúnyolódott rajta, megfagyott.
- Hát visszatértél közénk – állt fel Rufus, s kezet nyújtott a fiúnak. – El sem tudod képzelni, mennyire bíztam ebben.
- A halál nem tett bölcsebbé, vagy udvariasabbá – morogta Dante, de azért az ő szemében is látszott az öröm szikrája. – Ugyanolyan pimasz vagy.
- Akkor ebben hasonlítunk – bólintott James. – És másban is. Mindkettőnknek fontos valaki, s lehetőségünk van arra, hogy ezzel a valakivel boldogok legyünk.
- Miről beszélsz? – Dante szemei vékony kis réssé szűkültek össze. – Te meghibbantál? Úgy látom, megőrültél odaát.
- Én ugyan nem! – kérte ki magának a fiú, majd zsebéből elővett egy fiolát, amely kristály kék színű folyadékot tartalmazott. – Ezt itt a kaszástól kaptam, s ha megitatom a szerelmével, akkor új életre fog kélni.
- Miket beszélsz? – Dante szemei most elkerekedtek. – Ez lehetetlen! Ez valami tévedés.
- Ha hülyének néz, akkor akár el is tehetem a fiolát – vonta meg a vállát James.
- Ez valami trükk! – csattant fel Dante. – Te nem is James Potter vagy, hanem egy átkozott, aki el akarja tőlem venni még a holttestét is!
- Nekem mindegy. Ha így beszél velem, akkor én elhúzom a csíkot, maga meg nézegesse csak halott párja arcát, ahelyett, hogy az élőt csókolná. – James sarkon fordult.
Dante felugrott, s már rántotta is volna a pálcáját, ha Rufus el nem kapja a kezét.
- Egy próbát megér.
- De…
- Rosszabb nem lehet a helyzet – vetette oda a válla fölött James.
- Hadd tegyen egy próbát. A szívem azt súgja, hogy ő tényleg James Potter, a mi James Potterünk.
Dante egy ideig hol Keirára, hol a fiúra nézett, majd kelletlenül utat engedett Jamesnek. James a nő fölé hajolt, s arra gondolt, hogy ez a boszorkány mennyire emlékezteti Morganre. A szíve összeszorult annak a gondolatára, hogy a lány is feküdhetne így itt. Levette a fiola tetejét, majd lassan kinyitotta a nő száját. Keira tényleg halott volt, hiszen jéghideg volt a bőre. Nem habozhatott tovább, beleöntötte az italt, s közben azért fohászkodott, hogy sikerüljön. „Ha átvertél, akkor seggbe rúglak!” – fenyegette meg magában a Halált.
Miután a fiú felegyenesedett, Dante arrébb lökte, s megragadta Keira kezét. először azt észlelte, hogy melegedik kedvese keze, majd látta, ahogyan a szín és az élet visszatér az arcába. Dante szíve egyre hevesebben dobogott, a lélegzete viszont szinte eltűnt. Abban a pillanatban, hogy külseje egy élő emberét tükrözte, Keira szíve lassan ismét dobogni kezdett.
- Él! – ordította a férfi.
- Látja, megmondtam – mondta lazán James, de a szívéről nagy kő gurult le. Hát sikerült.
- El sem hiszem. – Dante felállt, s ugrándozni kezdett örömében, akárcsak egy kisgyerek. – Hát élsz, édesem!
- Dante, óvatosan, kell egy kis idő, amíg visszarázódik – húzta arrébb Rufus. – Köszönjük, James.
- Igen! – Dante magához húzta a fiút, s erősen megszorította. – Köszönöm, kölyök! Egész életemben hálás leszek neked!
- Hé, azért nem kellene megfojtania…
- Ó, hát persze. – Dante zavartan elengedte a fiút. – Elnézést. Ha van bármi, amivel meghálálhatnám.
- Megtaníthatna bánni a sárkányával.
- Legyen úgy – egyezett bele Dante. – Akármit kérhetsz tőlem, még ezt is.
- Szuper! Akkor majd még beugrom, csak most haza kell mennem a többiekhez.
***
A Potter házban népes tömeg gyűlt össze. Ott volt mindenki a Potter-Weasley családból, valamint Albus Dumbledore, Perselus Piton, a Lupin házaspár, Sirius Black, Longbottomék és Mordon is. Mindenki izgatottan várta, hogy Ginny végre megossza velük azt, amiért összehívott mindenkit.
- Ginny, elmondhatnád már igazán, hogy miről van szó – lépett nejéhez Harry.
- Azonnal! – felelte Ginny, s várakozásteljesen az ajtóra nézett.
- Jó, akkor addig felmegyek Jameshez – indult el Harry a lépcső felé.
- Ne! – ugrott elé Ginny.
Harry felvonta a szemöldökét.
- Mi van a fiammal?
- Semmi, vele semmi, csak szeretnélek megkérni, hogy tölts italt a vendégeinknek.
- Ginny, kezdesz megijeszteni.
- Nyugalom, csak én nem érek oda mindenhová. Kérlek, Harry!
- Jól van – adta be a derekát a férfi, s változtatta meg útját az emelet helyett a konyhára.
- HARRY! HARRY! - Lily Potter szaladt le a lépcsőn teljesen kétségbeesve.
- Mi a baj, anya? – fordult hozzá Harry.
- Most voltam odafent, és eltűnt az unokám! – hadarta a nő idegesen.
- Hogy? – fehéredett el Harry.
- James teste nincs odafent.
Harry azonnal megragadta Ginny karját, s választ követelt:
- Hol a fiunk? – sziszegte.
- Harry, engedj el, mert ez fáj.
- Ginny, hol van James? Mi folyik itt?!
- Nem lett volna szabad felmenned oda – címezte szavait anyósához Ginny. – Direkt megtiltottam mindenkinek.
- Mi az, hogy megtiltottad?! – kelt ki magából Harry. – Hol a francban van a fiam? Mit történt vele?!
Ginny már azon gondolkozott, hogy elmondja az igazat, amikor James és Hermione betoppantak.
- Végre – könnyebbült meg. – Csak az történt vele, hogy feltámadt.
Harry követte Ginny pillantását, s szembe találta magát a fiával. Mindenki Jamesre bámult, egy percnyi néma csend ereszkedett a szobára, majd egy szőke fej tört utat magának:
- Jimmh’y! – visította Céline. – Jimmh’y! Hát mégse mentél az égb’he?
- Szia, tökmag- vette fel az ölébe a lányt James. – Úgy tűnik, visszatértem. Nem tudtok megszabadulni tőlem. Ha a halálba küldesz, akkor visszajövök.
Erre mindenki nevetni kezdett, s egymásnak adták át Jamest. Mindenki szerette volna megölelni, s megköszönni neki mindazt, amit a varázsvilágért tett.
- Szóval tőled örököltem mindent? – nézett James Potterre a fiú.
- Minden rosszat – motyogta Lily.
- Minden jót, drágám – helyesbített az idősebbik James.
- Hát a makacsságát és a szabályok alóli kibújás vágyát mindenképpen – lépett melléjük Harry.
- Szerintem azt tőled is örökölhettem, szóval halmozottan hátrányos helyzetben vagyok – nevetett fel James.
James és Lily utat engedtek Harrynek, aki először csak nézegette a fiát, majd átölelte. Harry volt az első ember, akit James nem próbált meg eltolni magától. A többieket sem azért tolta el, mert nem örült volna nekik, hanem azért, mert olyan zavarban volt a sok szerető embertől, aki körülvette, hogy mindenképpen el akarta kerülni azt, hogy elérzékenyüljön. De Harrynél eltörött a mécses. Egész testén végigfutott egy remegés, és sírva fakadt.
- Annyira féltem, hogy soha többé nem látlak titeket…
- Mi is féltünk, fiam – súgta Harry, aki szintén a könnyeivel küzdött. – Soha többé ne ijessz így ránk.
- Nem tehettem másképp. Lebeszéltetek volna róla…
- Tudom, James.
Hosszú percekig álltak így ott a család és a barátok körében, míg végre Harry elengedte Jamest.
- A lényeg, hogy itt vagy.
- Igen – törölgette meg a szemét a fiú, majd tekintete Pitonra esett, aki az ablak mellett ácsorgott ölbe tett kézzel. – Majdnem elfelejtettem! Mindenki életben maradhat.
- Ezt hogy érted? – kérdezte Sirius Black.
- Úgy, ahogy mondtam. Maguk mind új életet kaptak.
Sirius tekintete találkozott az idősebbik Jamesével, majd összecsapták a tenyerüket.
- Köszönjük! – ragadták meg két oldalról, s emelték a magasba a fiút. – Megmentettél minket!
- Hé, tegyétek le! – szólt rájuk Lily. – Attól, hogy új életet kezdhetünk, még nem kell visszatérnetek régi önmagatokhoz. Már felnőttetek.
- Mindig elrontod a jókedvünket – fintorgott Sirius. – De kétségkívül igazad van. Új életet kezdünk. Én megnősülök.
- Hogyan? – Harry kis híján elejtette a poharat, amit Ginny nyomott a kezébe időközben.
- Megkeresed őt? – sandított rá James.
- Meg, Ágas – felelte Sirius határozottan. – Itt az ideje, hogy beteljesítsük a sorsunk.
- El sem hiszem! – mosolygott Lily. – Remélem, hogy még nem ment férjhez.
- Akkor dupla lagzi lesz? – furakodott közéjük Albus.
- Nem, ez a te napod. Nekünk előbb még tisztáznunk kell sok mindent – válaszolta Sirius.
- Na, most, hogy elérkeztünk Sirius esküvőjéhez, végre oda engednétek az unokámhoz?
- Hát persze, Molly – engedte oda Sirius.
- Nagyi… - borult a nő karjába James. Már nem akart erősnek tűnni.
- Édes kis drágám!
- Engem se hagyjatok ki! – fogta őket közre Arthur Weasley is. – Rossz kis kópé vagy te, Jimmy. A frászt hoztad ránk.
- Tudjátok, nem tehet arról, hogy képtelenek vagytok hiányolni engem?
- Én tudtalak volna – jelent meg Scorpius Malfoy. – Akkor senki sem akadékoskodna a kapcsolatunkban Lilyvel.
- Szevasz, sógorjelölt.
- Sógorjelölt?
- Hát még sok víz lefolyik a Temzén, amíg odáig eljutsz, hogy megkérd a húgom kezét. nem biztos, hogy te leszel a férje.
- Dehogynem! – bújt Scorpiushoz Lily.
- Hát szép, most jöttem vissza a halálból, engem csak futólag átölelsz, őt meg percekig ölelgeted?
- Olyan gyorsan engedtél el, hogy nekem lenne okom megsértődni – mutatott rá Lily. – Viszont az nagyon érdekelne, hogy hogyhogy mindenki velünk maradhat?
- A Halál azt mondta, hogy kérhetek bármit, és én ezt kértem. Cserében visszaveszi az ereklyéket.
- A fiatok még Keirát is újraélesztette Danténak – mesélte Hermione.
- Komolyan? – hitetlenkedett Harry.
- Tudsz rendes lenni? – kérdezte Scorpius.
- Mit kell úgy meglepődni ezen? Én egy áldott jó ember vagyok.
- Akkor ez esetben még büszkébb vagyok rád, fiam – mondta Harry.
- Csodálatos fiad van, Harry – szólalt meg Dumbledore. – Ki hitte volna, hogy a legcsintalanabb érez a legmélyebben? Mindenesetre el kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tovább, hiszen most már biztos, hogy új életet kaptunk.
- Én nyugdíjba megyek – mondta Piton.
- Nem vagy még olyan tata! – nézett rá Sirius. – Miért nem mész vissza tanítani?
- Mert belefáradtam, Black.
- Pedig reméltem, hogy tanítani fog engem – jegyezte meg James csalódottan.
- Téged? – nézett végig rajta Piton. – Az ki van csukva! Nem vagyok hajlandó maradék éveimet idegeskedéssel tölteni. Visszavonulok.
- Te nem akarsz megnősülni? – kérdezte James reménykedve.
Piton úgy nézett rá, mintha megőrült volna, majd tekintete Lilyre tévedt. Nagyot sóhajtott, majd köddé vált.
- Hát ez semmit sem változott – grimaszolt Sirius.
- Hagyjátok békén! – förmedt rájuk Lily.
- Mi békén hagyjuk, ha ő is minket, és legfőképpen téged.
- James, kérlek!
- Szerintem inkább ünnepeljünk – váltott témát Harry annak érdekében, hogy elkerüljön egy újabb vitát. Amióta szülei visszatértek, gyakran kaptak össze a Piton kérdésen. James nem tudott felül kerekedni a múlton, Lily pedig azt követelte, hogy lássák be Piton jószívűségét.
- Igaza van Harry bácsinak, ünnepeljünk! – rikkantotta Hugo vidáman.
Ginny és Hermione pezsgőt töltött a poharakba, s megkérték az egybegyűlteket, hogy alkossanak egy kört.
- Szerintem James mondjon pohárköszöntőt – vetette fel Bill Weasley.
- Ne már…
- De, fiam, mondj te.
- Jól van, akkor… - James megvakarta a fejét. – Igyunk arra, hogy minden rendbe jött, s, hogy ezentúl mindannyian együtt leszünk. Igyunk arra, hogy vége a háborúnak, s, hogy soha ne is törjön ki egy újabb. Igyunk drága öcsém elhatározására, hogy megnősül, vagyis, hogy igába hajtja a fejét. Igyunk arra, hogy visszamegyek a Roxfortba, s reszkessen minden tanár!
- Az utolsó két mondatot kihagyhattad volna – súgta neki Albus.
- Mért? Csak az igazat mondtam.
- A Roxfortba amúgy se kell visszamenned, mert megkaptad a RAVASZ-t.
- Tényleg?
- Ahha.
- Én akkor is visszamegyek, és elvégzem az utolsó évet.
- De miért?
- Mert én egy áldott jó szorgalmas gyerek vagyok.
- És egy nagy hazug.
Ebben a pillanatban kinyílott a bejárati ajtó, és Charlie Weasley lépett be rajta, nyomában egy csinos lánnyal.
- Elnézést, hogy késtünk.
- Semmi baj – tessékelte be őket Ginny. – Gyertek csak. Ő lenne a lányod?
- Igen, ő Emma.
- Jó napot kívánok – köszönt a lány megszeppenten.
- Gyere, kedvesem, bemutatlak mindenkinek – karolta át Ginny. – Én Ginny vagyok, Charlie húga. Ő itt Hermione, a másik nénikéd.
Hermione megpuszilta a lányt, majd egy-egy poharat nyomott Charlie és Emma kezébe.
- Mit ünneplünk?
- Azt, hogy élek.
Charlie tekintete Jamesre vándorolt, s elmosolyodott.
- Nagyon örülök, hogy látlak.
- Én is, Charlie bácsi.
Charlie kezet fogott unokaöccsével, majd figyelte, ahogyan a lány sorban megismerkedik mindenkivel.
- És ő Hugo.
- Szia – köszönt Emma.
Hugo csak bámulta a lányt, s véletlenül magára borította a pezsgőjét. Rose élénken felkacagott, James pedig odasietett, hogy mentse a helyzetet:
- Hugónak csak nagyon melege van, mifelénk ezt így szokás. Én James vagyok.
Miután a lány továbbállt, James Hugóhoz hajolt:
- Jó kis csaj, mi?
- Ahha... – nyögte Hugo, s még mindig a lányt bámulta.
- Nekem is bejön, de átengedem neked.
- Milyen nagylelkű vagy! – gúnyolódott Lily.
- Én a nagylelkűség mintaszobra vagyok. – James észrevette, hogy Emma már bemutatkozott mindenkinek. – Most, hogy már tényleg mindenki itt van, nem ihatnánk végre? Kiszáradt már teljesen a torkom.
- Dehogynem! Igyunk akkor mindarra, amire James köszöntőt mondott.
Sok pohár emelkedett a levegőbe, majd csilingelő hangon koccantak össze. A koccintás után úgy döntöttek, hogy ünnepi ebédet fognak ülni. Ennek érdekében a család nő tagjai bevonultak a konyhába, hogy nekiálljanak ételt készíteni ennyi főnek. A férfiak az udvarra mentek ki, hogy felállítsák azt a sátrat, amelyben ünnepelni fognak, a gyerekek pedig a ház előtti kis tóhoz telepedtek le.
- Kinek volt az ötlete ez a kerti tó? – kíváncsiskodott James.
- Anyáé.
- Tök jó, láthatom benne magam.
- Te tényleg nem változtál – csóválta a fejét Frankie.
- Te viszont izmosodtál.
- Tényleg? – vidult fel a fiú arca.
- Persze, tökre látszik – mondta James helyett Rose.
Frankie a feje búbjáig elvörösödött.
- Leülhetünk hozzátok? – bukkant fel mögöttük Emily és Emma.
- Hát hogyne. A szép lányokat mindig szívesen látjuk – kacsintott rájuk James.
A lányok lehuppantak a fűbe, Emily természetesen Albus mellé ült.
- Szóval a sógornőm leszel – folytatta James.
- Úgy néz ki – felelte Emily ragyogó arccal. – Köszönöm, hogy bíztál bennem.
- Én csak azt akartam, ami Alnak jó. Mert jó neked, ugye?
Albus egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapta a varázspálcáját, és a tavacskára szegezte:
- Mobilietern! – A víz az utolsó cseppig kiszállt a medréből, majd Albus visszaröpítette.
A gyerekek megtapsolták a mutatványt, majd James így szólt:
- Úgy tűnik, már ki tudod varázsolni a vizet a mederből. Az arab mester nagyon örülne.
- Megmutatom majd neki is, ugyanis meghívtam az esküvőre.
- Remek! Akkor legalább találkozhatok vele is. Mr. Orderéket is meghívtad?
- Gyakorlatilag minden Sárkányosztag tagot meghívtam, és az aurortanácsból Heinrichet és Otgont is.
- Hallottam, amikor Mr. Order azt mondta Albus Dumbldore-nak, hogy vérfrissítés kellene az osztagba – mesélte Frankie izgatottan.
- Szerintetek mire célzott?
- Szeretné, ha apa és Ron bácsi beszállnának. És azt is mondta, hogy még akár mi is beléphetünk, ha majd elvégeztük az auror sulit, mert az kellene hozzá. Én viszont nem akarok auror lenni.
- Hát, tudod, Al, én szívesen elvégzem, ha csatlakozhatok az osztaghoz – dőlt hátra a fűben James.
- Azt hittem, soha többé nem akarsz már harcolni.
- Megjártam a halált, és nem olyan vészes. Mitől féljek hát? A Sárkányosztag tagja leszek, és kész.
Mindenki meglepetten nézett a fiúra, majd hallották, amint Harry odakiált nekik:
- Fiatalok, ki segít nekünk széket pakolni?
- Mért nem varázsoltok? – kérdezte Lily.
- Ugyan, hugi! – pattant fel James. – Egy kis testmozgás nem árt. Én segítek!
A többiek is követték Jamest, s beálltak székeket pakolni, közben pedig az elmúlt hónapok eseményeit ecsetelték Jamesnek.
- Mindent azért nem kell ám elhadarni nekem! – állította meg a szóáradatot James. – Ennyi infót fel sem tudok fogni. Lassítsatok már, van időnk bőven.
- És most már nyugtunk lesz – mondta Lily forró csókot nyomván Scorpius szájára.
- Már akinek – jegyezte meg James, miközben lelki szemei előtt megjelent egy szőke lány arca. Neki még meg kell vívnia a maga kis csatáját annak érdekében, hogy megszerezze Morgant. De ez még várhat. Legalábbis holnapig. Elmosolyodott, s megfogadta magában, hogy úgy fog küzdeni Morganért, mint egy sárkány a tojásáért. Amúgy pedig, melyik csaj ne akarna járni egy nemzeti hőssel?
Vége
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Kedves Crucio!
Örülök, hogyha tetszett a történet, és nagyon szépen köszönöm a kritikáidat. Nos, én mindig is szerettem volna, ha mindenki visszatér, ezért is írtam meg így. Remélem, hogy minél előbb elő tudok majd rukkolni a novellákkal. ;)